Üdvözöllek a blogomon!

A mondás úgy tartja...

...amilyen az új év első napja olyan a többi is. 
Khmmm..., nem biztos hogy egyet értek. Nálam ugyanis az első napon példás rend uralkodott, úgy a szobámban, mint a többi helyiségben. Egészséges voltam, és happy, egy klasszul sikerült szilveszteri buli után, amikor is szinte áttörésnek éreztem "Z" vel való találkozásomat, mert hosszú idő után, rá végre felkaptam a fejem, mint Geszti Péter Takács Nikolasra hallelujah éneklés közben az X faktorban, és még lencsét is ettem, hogy a pénzügyek rendben legyenek. 

Ehhez képest most szerda óta itthon vagyok betegállományban, és elég lassan javulok, a szobámban olyan rendetlenség uralodik, mint egy turkálóban bálabontás után, nem beszélve a lakás többi részéről. A karácsonyi díszítést és a fát január 6.-óta készülök leszedni, ezeddig eredménytelenül. Nem vagyok happy, minden programot le kellett mondanom, a mozit is "Z" vel, aki mióta beteg vagyok nem igen jelentkezett, viszont megnéztem egyhuzamban a P.L.L öt évadját, már csak egy és fél évad van hátra, az utolsó tíz részre várhatok márciusig, ugyanis akkor hozzák ki.

Akkor hát hogy is van ez? Vannak hagyományok amik nem állják meg a helyüket, csak ha teszem azt nem tartom be.
Olyan ez mint a horoszkóp.  Nem mintha különösebben adnék rá, de akárhányszor elolvasom, az ilyenek, hogy " a függetlenek, a héten párra lelhetnek", vagy munkaügyben előrelépés várható", nem jönnek be még véletlen sem. Ezzel szemben, az olyasmik mint " ma vitába keveredhet a munkahelyén", vagy kellemetlenségei támadhatnak pénzügyekben", netán " kisebb egészségügyi problémával nézhet szembe"  nagy eséllyel.  :)

Gasztroholista

...az vagyok. Ez tuti. Mindenre van egy jó receptem. "Erre enni kell!" Nálam így szól. 

Reggel még egész visszafogott vagyok. Egy kis zabpelyhes banánturmix mandulatejjel, vagy egy Biotech banán cherry turmix. 
Tízórai gyümölcs. 
Ebédre lazac, és friss zöldsaláta. Rukkola, endivia, lolo rosso, jég stb. 
Délután valami laza magvas teljeskiőrlésű tönkölypéktermék, vagy puffasztott tönköly, humussal vagy egyéb zöldségpószpásszal, esetleg szójajoghurt. 
Na eddig oké lenne. Na de este rám tör a falhatnék. 
Tegnap eredetileg csak két kis kukoricás pogit akartam enni, egy kis coca-cola zéróval, de a pogik erősen túl voltak sülve, így azokról inkább lemondtam. 
Helyette viszont vettem egy kb 50 cm hosszú, sajtos bagettet. Jó kis friss meleg, puha, ropogós kéreggel. 
Úgy terveztem beosztom. 
Magától megtört az egyharmadánál amit leszakítottam, megvajaztam, valójában beleszeleteltem egy 100 gr vaj felét és igen nagy élvezettem kb fél perc alatt betolam. 
Mivel ez kevésnek bizonyult megettem a kővetkező harmadát, immár a megmaradt vajnak csak a felét használva fel, maradjon a utolsó harmadhoz is, nehogy már az ott kihűljön és teljesen tökremenjen. 
Miután a bagett elmúlt bennem, gondoltam leünlítem másfél liter colával, és küldök utána egy kis mercit, amit még karácsonyra kaptam az egyik szülőtől. 

Ma nem vettem bagettet, ma sokmagvas zsemle és frankfurti virsli, szilvalekvár (a megmaradt zsemléhez), és egy kozel, na meg egy-kát kocka milka. 
Gondolkodom megegyek-e még egy újabb pár virslit.

"Mindig van új s még újabb..."

....év!


Az ó év vége kifejezettem klasszul zárult egy jó kis  szűkcsaládias karácsonnyal itthon, a lányommal és a kis "vejemmel".  Kicsit tágabbcsaládival  apánál, és egy feregeteges szilveszteri bulival, a netes társasággal, az Alcatrazban.

Nos igaz hogy a kicsit tágabbcsaládias karácsony alkalmával apámnál, sikeresen "berágott" (ahogy ő maga fogalmazott) rám az öcsém. Ugyanis kissé rosszul esett, hogy a lányai nagy lelkeedéssel szervezkedtek apa új párjával a szilvesztert illetően, miközben anya nem rég hallt meg, és ugyanezen lányok, akik az épp és egészséges anyámhoz napi szinten többször feljártak hol pénzért, hogy kajálni, amikor kórházba került,  a félév alatt amíg benn volt összesen egyszer! tudták ott őt meglátogatni. 
Hiszen öcsém szerint ez nem nekik való látvágy. 
Kérdem én mi? A beteg ember látványa? Hjaaa kamasz lányoknak csak az egészség való? Na ezt tettem szóvá mikor a szilveszteri szervezkedésről esett szó.
Amit az én testvérem "Hűűűű de mocsok kijelentés volt ez !"- mondattal reagált le, majd felugrott és közölte, hogy ezek után még kevesebbet fogunk találkozni, ezután otthonába távozott. Dühös távozása során a nekik szánt ajándékaimat vagy véletlen vagy szándékkal ott hagyta, majd másnap telefonon utasította egyik gyermekét, hogy jöjjön fel nagyapjához érte és hozza el. No comment.

A szilveszteri buli az hiba nélküli volt. Rajtunk kívül külsősök is jelen voltak, ami nagyon jó mert végre így módom volt egy számomra is vonzó sráccal összebulizni, majd hajnalban vele távozni.


Na de ma, így az újév alig negyedik napján kissé borzolttá tettek az események.

Kezdődött ott, hogy egy tavaly elballagott kislányunk benézett az oviba, ma délután az édesapjával, és a testvérével. 
Eleve be sem köszöntek, megálltak a külső folyosóajtóban és dadusssal dumáltak.
Én mikor véletlenül észrevettem lelkesen üdvözöltem őket, érdeklődtem hogy vannak, és hangot adtam az örömömnek milyen jó hogy benéztek. 
Erre apuka: "muszály volt, mert a már be kellett jönni, mert annyit mondja hogy "XY" néni ( a dadus), hogy készek voltunk tőle." 
Szó nélkül otthagytam őket, és bementem játszani a jelenlegi srácainkkal. 
Esett mindez rosszul azért kíváltképp mert különsen szerettük a kislányt, sokszor elég sok plusz dolgot engedtünk neki, és megettünk a szülőknek is, szemben "XY" nénivel aki alig is volt jelen mert a gyerekprojetjével volt elfoglalva. 
Ilyen az élet Babolcsai néni. 

Folytatódott, azzal hogy megyek be a sugárba a megállóhoz közelebbi forgóajtón, amire már jó ideje kihelyezetek egfy jól látható feliratot, miszerint egyszerre maximum 3 an álljanak be. Látó és olvasni tudó ember számára nyilvánvaló. 
Elóttem már vannak hárman, megvárom hogy újra szabad legyen és beállok elsőként, nincsenek is sokan, megy ez gyorsan. Hát nem beáll mögém még 5 ember?! 
Na kérem akkor támadt az  rosszindulatú gondolatom , hogy basszátok meg ezért fogjuk mi kinyírni a földet, mert ilyen önző féreg a legtöbb ember, neki legyen jó, ő haladjon, neki kérem nincs ideje, minek várjon, pont leszarja mi lesz  a következménye, ( amúgy az lett hogy kb félúton elakadtunk) ilyen kiírásokat, szabályokat amúgy tőből leszarnak, ha számukra az félperces hátrányt is jelent.

Na aztán a buszon csak egy hely volt, egy nagyon testes lány mellett, egymaga foglalt be másfél ülést, de egy fél hely még szabad volt. A kritikai énem félrettem egyrészt mert ő ült előbb, kettő meg ki fene kényszerít hogy üljek mellé, így szelíden mellé huppantam. Megy ez nekem gondoltam, nem is vagyok olyan utálatos, amikor elővett egy nag csomag pogácsát és egyesével magába tömte. 
Én tényleg megpróbáltam , de nem sikerült az olyan gonosz gondolatimat megfékezni, mint:

- na jellemző hát ezért nézel ki így,
- egyél csak még és tuti hogy mind a két helyet be tudod majd foglalni egyedül,
- na ne baszki meddig eszik ez még?
- semmi baj malacka nyomd csak bele a könyököd a derekamba, ne is törödj vele.

Aztán, azt mondtam magamnak ejnye de gonosz vagy te kicsikém, és  máskor mégse ülj Ursula mellé. Az első lehetőségnél felálltam és atültem máshová. 

Bordély

Hazafelé sétálgattam, lazán cigizgetve-már amennyire két nagy szagyorral megrakodva ez lazának nevezhető- és azon merengtem, hogy semmi kedvem a szaros tanfolyami zaróanyaggal görcsölni, annál inkább lenne kedvem egy jót kefélni.
Milyen kellemes is volna, ha itt a környéken lenne egy bordély, pl a soli mellett, ahová csak besétálnék és az éppen szabad srácok egyikével megejteném ezt kis művelet, majd haladnék a dolgomra tovább.

Nem mintha nem lenne bőven jelentkező erre az időtöltésre, csak ezzel annyi a gond, azon túl hogy legtöbbször a legkevésbé sem motiválnak a delikvensek, hogy nem is épp akkor amikor nekem eszembe jut. Meg aztán nekem csak ennyi kellene egy kellemes kis dugás, a vele járó feleskleges faxnikra semmi szükségem, se előtte se utána. 
De tényleg miért is nincsenek ilyen kis szalonok? ( Lehet hogy vannak csak én nem tudok róla.) Igény(em) az tuti lenne rá.

Mindeközben...

- A macska az élet császára. Olyan kellemes  puha előkelőséggel csinálja a semmit, és éri el amit akar hogy már ez kivívja a mélységes tiszteletem. 
Samy őfelsége most is kínézte a legjobb helyet mellettem az ágyon, konkrétan a laptop és köztem,  hátát lazán nekivetve  a legkényelmesebb párnámnak. Így elég kényelmetlen írni, de olyan édes fejet vág közben hogy inkább én csúsztam arréb hogy jobban hozzáférjek a billentyűzethez, mint hogy őt arréb legyintsem. :)
Tudom hogy két perc múlva úgyis elmegy a foteljába, mert ha elrontom az elképzelését, lazán továbblép. Neki meg az előbb felvázolt koncepció volt az ideális. 
(Na mit mondtam? Macska a fotelba el!)

-Az egyedülálló lét engem a kényelmességre hajlamosít, a függetlenül töltött idő hossza egyenesen arányos a körülöttem kialakuló rendetlenség növekedésének mértékével. 
Ami úgy értendő hogy hiába rakok mindent a helyére egyszercsak, a harmadik napra ugyanúgy széthagyom a l
evetett blúzokat, nadrágokat,  az egyik majd másik fotel támláján, a kipakolt lecserélt táskákat a komód tetején,  a befizett vagy arra váró számlákat az iróasztalon, és sorolhatnám. 
Nem zavar, az  zavar, hogy nem zavar. Akkor  most mégis zavar?

- Minél több időt töltök el férfi nélkül annál kevésbé van rájuk igényem.  Ami nem akadályoz meg abban hogy lefeküdjek eggyel aki épp hatást gyakorol rám. Mint pl a multkori mozizás után a melegbár -ahová egy after kocsmázásra tértünk be- igen készséges tulajával, egy hirtelen ötlettől, vezérelve. 
Na jó ezen hirtelen ötlet kipattanásán sokat lendített a fogadásunkkor megesett kis összenézésünk, és a talán ennek a hatására mindenki számára felajánlott welcom drink, a jóféle orosz vodka,  meg az innék egy  gin tonicot, és a na csak az ize kedvéért igyunk egyet abszint, de jól esett. Nem (csak) az ital. :)

- Ami szeptemberben még elképzelhetetlennek tűnt, kezdem megkedvelni a srácokat a csoportban sőt már vannak kifejezett favoritjaim is. 
Ennek ellenére ez itt az utolsó évem, és őket már nem kísérem végig az óvodás éveiken. Kiforott bennem hogy szakmai felfrissülésre van szükségem, elég volt a tapicskolásból a langyos kakiban. 

-Örülök hogy apám talált egy új társat magának, de egyre jobban hiányzik anyám, és egye többet gondolok rá. Manó kérdezte hogy hogy szoktam gondolni rá? 
"Mosolyogva"  mondtam én.
Nem erre gondoltam, válaszolta ő, hanem arra hogy nekem mindig beugrik az a kép amikor megérkezünk hozzájuk és nagy örömmel ketten fogadnak minket, vagy ahogy a konyhában süt főz, vagy amikor pl "karpukiztunk" (a karra szorított szájon át kifujva a levegőt fingás szerű hangot ad)  és mama nagyon nevetett.
Igen. Édes keserű emlékek. 
Anyám mindig mosolygott. Mindig. Én így őrzöm.

Szombat esti láz?

Az gusztustalan velőig hatoló nyirkos esős hideg van. 
A hobby dohányos cigarettám is csak félig bírtam elszívni az erkélyen, annyira rosszul esett kinn lenni. 
A kutyám nem zavarnám ki szarni, ha lenne, a macskám(őfelsége)nak meg szerencsére nincs szüksége kimenni, amúgy is boldogan hever az ágyamon, meg a radiátoron felváltva. :)

Kaját is  inkább rendeltem a Retroburegből,  ki ne kelljen lépnem a házból, mert ezen a héten a tűzhely közelébe sem volt kedvem menni nem hogy főzzek. :)

Kimenni  mégis csak fogok este a Barrióba, a salsa partyra. Kíváncsi vagyok abból az négy főből akik szándékukat fejezték ki jönni, mennyien jelennek meg ténylegesen. Nem vagyok valami sikeres a partyszervezésben, bár nem zavar mert eleve olyanokat írok ki ami résztvevőktől függetlenül is érdekel, így ha egyik sem jöm sem jártam rosszul. :)
Ami azt illeti lehet nem kellett volna kiírnom mert valami láz bújkál benne, így meg nem lesz olyan fasza.

Benn ezzel  a jó kis bulis zenével ki lehet bírni azért.


Hát kérem én most elszégyelltem magam.

Sok minden történt bennem úgy hogy valójában semmi.

Munkahelyi ármánykodások, társasági sérelmek, értetlenség, fásultság, emlékezés bánat.
Nem is tudtam írni róla.  Most se tudok, valahogy nem jön át/ki. 

Na de ...!
Itt senyvedek bizonyos nemes szervek hiányában, amiben nem kevés része van annak hogy sokat gondoltam rá, és fel is bukkant az aki számomra  A SZEX. 
Egyetlen gond, hogy nem teljes valójában, bár vele csetelni is elég ahhoz, hogy felobbanjanak a vágyaim, amiket csak ő tud(na)  teljesíteni. 
Aztán meg agonizálok itt hogy nem volt és nem is lesz hozzá hasonló.

Hát majd ha ráérek sajnálom magam! Önsajnálat pfujj...:)
Ez legyen a legnagyobb problémám.

Hja amúgy ennék csokit is, de az sincs kéznél, lemenni meg lusta vagyok három buszmegállónyit az éjjelnappali  "nemzetibe".
Upsz... jut eszembe!... kérek a fiataloktól, az erkélyre haladtomban láttam ott valami téli almás csokicsodát ...
Ez is letudva. 
Ha minden így menne ...!

In Memory

Semmi sem olyan mint öt éve ilyenkor. 
A google ajánlotta hogy éljem újra ezt az öt évvel ezzelőtti napot. Mintha lehetne....! 
Hmm... azért megnéztem a képeket,  amik akkor készültek amikor még együtt mentünk ki nagyapa és nagymama sírjához. 
Vasárnap pedig már hozzá is. 
Hiányzik. Ennél több nem jön ki, de benn ...

Hatodik munkanap

Bárki bármit is mond, nekem sok a hat munkanap, egy szaros vasárnapi pihenővel. 

Aki ezt kitalálta, az egy barom volt, már bocs, mert valakinek biztos jó, hogy egyben négy darab szabadnapja lesz, de engem igencsak rosszul érint, amikor egy egyébként fárasztó hét után várom a hétvégi két szabadnapomat, mint a megváltást, és akkor szombaton is mehetek gályázni, vagy ami még rosszabb, ülhetek végig egy 5-6 órás értekezletet, aztán marad egy napom mindenre, amit eddig kellemes kettőn oldottam meg.

Ma vasárnap, lehetőségem lett volna végre addig aludni ameddig csak akarok, most bezzeg felébredtem már fél nyolckor, és sehogy sem ment visszaaludni- pedig befészkeltem magam a fincsi meleg takaróba- hogy tovább álmodjam azt a kellemes welneszessezős hétvégét amiben ébredés előtt volt részem. 
Mi a szösz újabban ismét álmodok?!

Tegnap bezzeg amikor nem volt rá lehetőség tudtam volna bármeddig folytatni. 
Felriadtam valamikor hajnalban, az ágyból is kiszökkenve rémületemben, hogy: " Uramistenmennnyiazidő, éshogymostmártutielkéstem, mertazébresztőtsemállítottambe!"
Félálomban azt sem tudtam hol vagyok, nem hogy a telót hová raktam!
Először a táskámban kerestem, majd a szennyes tartón vettem észre. 
Beállítottam öt huszonötre, és vidoran konstatáltam, hogy akkor most lesz egy boldog órám a takarómba burkolózva.

Nem szoktam álmodni, vagy ahogy a hozzáértők modják, csak nem emlékszem rá.
De most hatszor öt perc alatt, egy igazán kompakt kis álmot sikerült összehoznom. 
A lényege annyi, hogy egy kiránduláson vettem részt egy csoporttal, leginkább barlangra emlékeztető, ám romkocsmaszerűen kialakított helyen.
A WC rendkívüli volt! Valódi ásvány/csepkőbarlang. Amikor beléptem csak ámultam és bámultam, a talajon cseppkövek és szépen ciszolt achátok között lépkedtem, amik leginkább kék árnyalatokban pompáztak. 
Hogy a dolgomat amiért eredetileg betértem, mi módon tudtam volna elvégezni, az nem derült ki, meg meg is feledkeztem róla, mert lelkesen fotózni kezdtem a nem mindennapi látványt. 
Ennek egy sms vetett véget, amit az indulásra várakozó kirándulótársak küldtek. 
A tartalma az volt, hogy a wc ből a kijutás csak egy logikai feladvány megoldása után lehetséges. A megoldást mellékelik, mivel időhiányban nincs mód kivárni, hogy magamtól jöjjek rá. Na itt szólalt meg az utolsónak szánt, hatodik ébresztő.

Kénytelen voltam megszakítani az álmomat, kimászni az ágyból, kivánszorogni a fürdőszobába, ügyelve arra, hogy ne lépjek rá a lábaim között futkosó Samyre (a macska), mosakodni, felöltözni, sminkelni, elindulni a buszmegállóba.
Na ná hogy az orrom előtt ment el egyszerre két alkalmas járat is, majd úgy 6-8 percig semmi. Így is sikerült pontosan nyolcra az előadó terembe-egyszerűbb nevén az egyik tagintézmény tornatermébe- érnem. Úgy, hogy akkorra már túl voltam egy kávén, ami pocsék, egy teán, ami meg ragacsosan édes volt, de legalább mindkettő kellemesen meleg. Csináltam magamanak és "M"-kámnak egy kellemesnek látszó ülőhelyet, a falnak támasztott tornaszőnyegek előtt, két zsámollyal. 

Csodák csodája pontosan kezdtünk.
A téma a megújult, óvodai iskolkaérettségi felmérés ismertetése. 
Hm... nem igazán érdekel, mert a mostani kicsikkel csak három év múlva kerül majd sorra ez, addig meg simán elfelejtem. 
Miközben hallgattam firkálgattam a gondolataim, lett hat kézzel írott oldal, de én most pár mondatot jegyzek le ide ami talán a legjellemzőbb. 

Az ilyen értekezleteket mindenki utálja, és minnél előbb túl akar lenni rajta. 
Ennek mértékét, leginkább a teremben való elhelyezkedéssel fejezik ki.
Akik elől helyezkednek el, azok hajlandóak figyelni, sőt aktívan részt venni, kérdéseket feltenni. 
Akiket kevésbé érdekel, vagy épp pont leszarják -mint jómagam is- közben olvasnak, telefont nyomkodnak, szundikálnak, épp csak ott vannak, azok hátul foglalnak helyet.  
A többiek, akik meg egyik kategóriába sem tartoznak igazán, vagy épp nem fértek be hátra pechjükre, azok középen. 
Az unalommal egyenes arányban szenvedünk, az alacsony és kényelmetlen ülőalkalmatosságokon már az első fél óra után zsibbadtra üljük a fenekünket. 
Szundikálni csak rövid igeig lehet, több okból. 
Egyik hogy az aktuális előadó időnként fejhangon felvisít. Másik hogy a többiek vagy diszkréten duruzsolnak, vagy félhangosan avagy ha tényleg unalmas a téma, jól hallhatóan csacsognak. Ami kizárólag akkor nem zavarja a másikat ha történetesen ő is pofázik. :)

Az mondjuk jelzés értékű, hogy a kollégák nagy rész tényleg öt percre nem tudja befogni a száját, nem is értem hogyan várja el ezt a gyerekektől akiket nevel?!

Az előadás alatt kétszer volt szünet, amikor is mindenki rohant enni, inni, a mosdó használatot bölcsen az előadás idejére állítottuk be, hogy közben is meg lehessen kicsit mozgatni magunkat. 

Én úgy a logikai gondolkodás vizsgálata résznél döbbentem rá, hogy meg kell vennem azt a fekete, műbör, magasszárú converse cipőt amit valamelyik nap a players roomban kinéztem. 

A legérdekesebb rész a szövegértés résznél volt, amikor a  a fejlesztő pedagógusa példa mesét felolvasta nekünk, majd az ellenőrző kérdéseket elhülyültük. 
Kérdés: "Miért engedte vissza a vadász családja a gyógyult őzikét az erdőbe?"
Válasz: " Kizárólag a gyerekek kérésére. Este aztán titokban visszament, kilőtte, majd abból főzött ebédet másnap. A gyerekeknek azt mondta disznóhús."

Az előzetes várakozásaimmal ellentétben egészen korán véget ért, egy órakor vidáman kilőttem a teremből természetesen a hely eredeti állapotának visszaállítása után. 

Itthon aztán a szokásos káosz a konyhában amit felszámoltam mert zavart, bekészítettem egy mossogépnyi ruhát, majd lehevertem az ágyra pihenni. 

Laptop kinyit face történések, üzenetek, mailek stb. 
Az eredmény egy "ismerőssel" kevesebb. Nem, nem töröltem, és ő sem, csak hosszas magyarázkodás  után eldöntöttük, inkább nem kommunikálunk egymással. Hogy miért? Mert nem beszélünk egy nyelvet. Ennyi. 


Mai szlogen: diszkrét

Számos dolog jelzője lehet ez a mai nap mérlegében.

Diszkrét rendetlenség tapasztalható a szobámban, mindkét fotel egy- egy napi szettem őrzi, a cipőim, meg a konzol elött várakoznak arra hogy a megszokott dobozaikba kerüljenek, az ágyam mögött a tegnapi krumble-s csészém és a kávésbögrém, kinek volt kedve azt elmosogatni amikor egy laza karnyújtással letudhattam egy időre. 
Most az baj, hogy ez engem a legkisebb mértékben sem zavar?! 
Majd ha fog felszámolom. 

Ami a konyhában fogadott reggel, na az nem volt diszkrét. Drágáim szerintem lomtalanítottak a kamrában, csak közbe jött az éjjel. 
Mire hazaértem délután már rend volt, tehát sikerült a végére érni. :)

Hirtelen felindulásból, diszkrét tíz centit kurtítottam hajamon, egy remek youtube videóban látott otthoni technika szerint. Az eredménnyel roppant elégedett vagyok, majdnem tökéletes. Apróbb szépsghibákra nem adok. 

Benn a csoportomban diszkrét hangerő fogadott.
A létszám hála a határozott fellépésnek- kicsit köhög, meg csak kicsit folyik az orra, aztán közben meg lázas is tipusú esetben a gyermek otthoni felépülését kérjük- családias tízre csökkent az eddig bejáró húszból.

XYB bár mostanában nem történt ilyen alvás közben az alsóba "termelt", ám szerencsére csak diszkréten kente szét magán mire felébredtünk, sőt aznap már csak egyszer ismételte meg a manővert, immár éber állapotban, közvetlen az anya érkezésével egy időben.  
Kérdésére, hogy miért nem szóltál és jöttél ki a mosdóba, azt válaszolta hanyag eleganciával: Építkezésben voltam!

-Diszkréten vagyok csak fáradt, és holnap egy laza értekezlet vár rám. 
Remélem diszkréten tudok szundikálni  valahol a hátsó sorban, mert a téma szokás szerint egyáltalán nem fog érdekelni.

Upssz! Időközben úgy érzem diszkréten lázas vagyok. Fasza.

Az otthon az...

...ahol a telód automatikusan felcsatlakozik a wifire. 
És tényleg.  Haza értem. 
Jó kis lazítós szerda este volt. A dixit nevű társasjáték nagyon tetszett. 
A beszélgetőkör vitatémája, a "ki mire keres partnert", kicsit élesre sikeredett szerintem, alapból is, ellenvélemények ütköztek arról hogy van e megfelelési listája úgy általában az embereknek.  
Nekem meg, na ná hogy ki kellett fejtenem a véleményem- mert ki nem bírnám ha nem, ami úgy láttam nem aratott osztatlan tetszést- én nem mire keresek partnert, hovatovább tán partnert sem keresek, pusztán szeretem jól érezni magam, és tudom mik azok a tevékenységek amik érdekelnek, és ahol ott vagyok, így lehetőség van talákozni olyanokkal akik társaságában jól érzem magam. :)
A konklúzió a többieknek: akkor te jól érzed magad egyedül. Pontosan. 

Csatlakozván a wifire, pedig, szembesültem azzal, hogy az általam közösségi programnak kiírt koncert másodjára módosul, ezuttal végérvényesen elemarad, az kellemetlen. 
Na de nem semmi sem tökéletes.

Szerdai gondolatok

Ismét eljött a korán sötétedős bekuckózós hangulatú hideg évszak. 
Ami jó benne, a fahéj és szegfűszeg illatú krumble ( aki nem tudná morzsasüti), és a hasonló, meg a narancs, vanilia illatgyertyák. Plussz fogvacogtató éjszakákon, egy kis forralt borral megfejelve ezt a kellemes, gyertyafényes, zenehallgatós feelinget. 

Bár nem sokat leszek itthon. Beszerveztem magamnak végre a táncoktatást, igaz, a múltkori betegség miatt egy hónappal később mint terveztem, de annál jobban élvezem. Továbbá koncertek, beszélgetős estek. Jó, és jó lesz. 
Sokat segít -azon kívül, hogy önmagában is élvezem őket- túélni a kölyköket, bocs hogy így nevezem őket, de a korábbi csoportunkat imádtam egyben és minden egyes tagját külön, de "ezeket" jó ha túlélem és éljük mind a négyen minden nap. Ennyit tudok erről mondani. 
Sejtettem hogy nehéz évünk lesz a nagyok után, hisz minden kiscsoport nehezebb. 
Azonban mindeddig egy hónap után megszoktuk, sőt megszerettük őket, de most azt mondom és mind azt mondjuk, ennyi neveletlen , hisztis, akaratos, erőszakos, ideggyenge, a szobatisztaságot,  hírből  sem ismerő, a legegyszerűbb szabályokat követni képtelen, sőt megkockáztatom a beszéd sem értő gyereket egy rakáson az elmúlt 26 évben nem láttam. 
Keményen meg kell "dolgoznunk" a legkisebb eredményért is és úgy várom a nap végét, mint a messisást.  Nem beszélve a hétvégéről. 
Már rég elhúztam volna a francba, ha tudnám mit csináljak helyette, amivel legalább ugyanezt a pénz megkapom minden hónapban.  De bárhogy agyalok, nincs kockázatmentes váltás, amit jelenleg nem engedhetek meg magamnak. 
Várom a nevelési év végét.


Más.
Soma Mamagésa kérdezte a nőktől a facebookon, mit is gondolnak a mai férfiakról. Na itt elmondom. Nagyon egyszerű. 
Vannak azok a férfiak akik vonzóak számomra, külsőre,  szexuálisan, egzisztenciálisan, és intellektuálisan is. Na ők pl egytől egyig foglaltak, túl fiatalok, vagy pedig nem érdeklődnek irántam.
A többi meg nem vonzó számomra. Nem kell ezt ragozni! Ennyi. 

Hát persze...

...hogy szemtől szemben nem vállalta azt amit tegnap még vehemensen taglalt és egy egész más ügy kerekedett elém, mint amit a munkatársnőmnek előadott. 
Akkor még arról volt szó hogy szóba sem áll velem, mert  semmi módon nem akar, ellenben őt 15 éve ismeri, és majd ő - a munkatársnőm- beszél velem/ hat rám.
Ma ezzel szemben azt állította hogy semmi baja velem, és pusztán azért nem akart velem beszélni mert nem ismer.  Muhahha ...
Mostanra igazán már gondja sincs -velem meg főleg nem, nem is érti ezt én honnan vettem -csak fél, hogy a rendetlenebb gyerekekkel szemben alkalmazott -szerinte is indokolt- emelt hang, majd pszichésen károsan befolyásolja az ő finomabb lelkű gyermekét. 
Megjegyzem valóban egy aranyos jólnevelt talpraesett kislányról van szó.
Órákig hallgathattam volna, ahogy kimagarázza magát, de végül is mennem kellett a munkám végezni, így fél óra után kimenthettem magam. 
Annak örülök, hogy nem hagytam annyiban, és szorgalmaztam a nyílt kommunikációt, mert így legalább a sunnyogásnak,  a kolléganőmmel való üzengetésnek elejét vehettem.

Meddig...

...küld még ütős kis jeleket a "sors" hogy ezt be kéne fejeznem?
Most már akkor jó lenne ha az utamba sodorna valami kis lehetőséget is mert tényleg az utolsó cseppeknél tartok.

Oké, mindig is vehemens, szókimondó ember voltam. Mint óvónő is köztudottan ( magamról is nyíltan elmondom) tározott szigorú, azonban mindig híresen jólnevelt elégedett kiegyensúlyozott gyerekek jártak a  csoportjainkba, hisz nyilván nem egyedül vagyok ott hanem a  közvetlen óvónő társammal ketten, és a dajkák. Mindannyiunk munkájának, együttműködésének sikeréről beszélek, és jelen esetben elmondható hogy két teljesen azonos habitusú, és értékrendű emberről van szó, és a többiek is jól kiegészítenek minket.

Évek óta romlik a helyzet,  amit az újonnan érkező beszoktatós kiscsoportosoknál veszünk észre leginkább.
A szülők egyre kevésbé tudnak szülők lenni, a gyerekek  nagy része neveletlen, az egyszerű szokásásokat szabályokat, napirendi állandóságot hírből sem ismerik, azt csinálnak, - a szüleikkel is- amit csak akarnak. Mindent szabad. 
Igy aztán nyilván megdöbbennek amikor az óvódába lépve azzal kell szembesülniük, hogy itt bizony vannak szabályok, napirendi tevékenységek, hogy nem azt és akkor csinálnak amit csak szeretnének.

Igy aztán megy a sírás, ami egyébként  természetes, hisz leválik a szülőről, és egy teljesen ismeretlen környezetben, ismeretlen emberekkel , társakkal kell megismerkedni, és azt elfogadni, beilleszkedni. Ez valljuk be felnőttként sem egyszerű, csak akkor már nem sírással reagálunk a nem szeretem helyzetekre.  Ők még igen, sőt nem csak érkezéskor, hanem  napközben is, és sokan már este a lefekvésnél próbálnak hatni a szülőkre, hogy ugyan ne vigyék már őket oda, mert nekik ott nem jó. 

Nem, még nem mert az óvóda nem az otthon, és a óvónénik nem az anya, vagy apa, nagymama stb.

Vannak nagyon és vannak kevésbé érzékeny gyerekek. Ettől függ milyen gyorsan fogadják el a megváltozott életritust. 
Van aki gyorsan elfogadja, sőt örömmel jön, van aki sosem fogja szeretni, épp csak elviseli, és van akit kifejezetten taszít az óvódás lét, a sok gyerek, idegen felnőtt, és úgy jön be minden reggel mintha a fogát húznák. 
Hisz mind mások vagyunk.

A beszoktatás, az  új kis gyerkőcök csoporttá, igazi kis közösségé  alakulása/alakítása nem  egyszerű, sőt mi több  kifejezetten nehéz folyamat, minden résztvevő számára.

Ez természetes, nincs is ezzel gond.

Amivel gond van,  és ma nekem pedig konkrtétan az, hogy bizonyos szülők, úgy gondolják, ennek a saját elképzelésük szerint kell mennie, sehogy máshogy.

Nagyon jó kis ötleteik vannak arról, hogy az óvónőknek, mondván nekik ez a szakmájuk, mit és hogyan kellene tenniük. 
Hogy mintegy mosolygva varázsűtésre, megszünjön a gyerekek sírása, máról holnapra mosolyogva jöjjenek be, és otthon ódákat zengve, áradozzanak az óvódáról.

Az óvóda pedig egy olyan hely ahol éteri nyugalom van, sehol egy hangos szó, a gyerekek játszanaka elpakolnak, azt csinálnak amit mondanak nekik, nem pisilnek be, nem kakilnak be, nem bántják egymást, nem veszik ki egymás kezéből a játékot, senkinek nem folyik az orra , nem köhög. 
Senkire nem kell rászolni, csak csendben rámosolyogni.

Ha esetleg mégis előfordul, hogy valaki , netán többen is sírnak reggelente, elvesznek társaiktól játékot , netán durván kitépik a kezéből, megrugják megharapják, bepisilnek, bekakilnak,  kérdésre sem jelzik ezek megtörténtét, akkor azért kizárólag az óvónéni a felelős, mert valamit, esteleg semmit sem csinál jól. 

Ha a sokadjára is nagyon rendetlen, társai testi épségét vezsélyeztető, szemtelenűl ellenszegülő gyerekre netán hangosan és eréyesebben rá mer szólni,  ne adj isten kivonja a tevékenységből, vagy pár percere külön ülteti,  mert csak az válik be, akkor máris futnak a másik óvónőhöz, vagy vezetőhöz, esteleg az önkorányzathoz, mondván a gyerekben súlyos pszichés traumákat fog ez előidézni, és az óvónőt tanácsolják el azonnal az intézményből.

Ma épp egy ilyen eset történt. 
Az egyik szülő, az én fellépésemet kifogásolta, de mindezt kizárólag a kolléganőmmel kívánta megvitatni. Miután ő jelezte, hogy ha velem van a prombléma, miért is nem hozzám fordulnak, nekem teszik fel a kérdésüket, vagy mondják el óhajukat, az volt a válasz, hogy mert őt már 15 éve ismerik engem viszont nem, és ők csak vele akarnak kommunikálni, vagy mennek a vezetőhöz.

Na szép! 
Mégis hogy gondolta ezt?

Az aztán korrekt dolog, hogy a hátam mögött kavar, mert velem szemben nem akarja felvállani! 
Arról nem is beszélve hogy a kolléganőmet is kellemetlen helyzet elé álítja, aki azt sem tudja hogy reagáljon! 

Én mindig az egyenes, szemtől szembeni kommunikáció híve voltam, és nem igazán értem a kolléganőm miért nem küldte őket hozzám, én azt tettem volna.
Mindegy felhívtam  a szülőt és kértem hogy  holnap jöjjön be egy személyes beszélgetésre, én ugyanis szeretek korrekten eljárni. 
Kíváncsi vagyok a kedves szülő mennyire!

Abba viszont nagíon belefáradtam, hogy a állandóan magyarázni kell a bizonyítványunkat, egyre több a minket ért támadás. 
Nagyon tele van már az a pohár, és legszivesebben úgy otthagynám az egészet, mint a szél.

Igen vagy nem ? Vagy mindkettő?

Nem kívánok nagyon mélyre ásni a tegnapi népszavazás rejtelmeibe, pusztán ennyit mondanék. 
A politikai faszméregetés engem soha nem érdekelt,- én simán csak elmentem szavazni, mert úgy láttam jónak,- de bőven vannak itt a honpolgáraink között, akik még buzgón segítenek is, vagy az egyes nemes testrészt, vagy a mérőszeközt tartani is közben. Úgy mint távolmaradásra, illetve érvénytelenítésre buzdítás teljesítése, csak azért is dafke.
Azért kiváncsi leszek mi lesz ezen kedves honpolgárok reakciója, ha esetleg megtörténnek, és netán számukra is kedvezőtlenül alakulnak a beteleptések. 
Bár én első körben javaslom, a  jelenlegi ellendrukkerek személyes életterébe, vagy annak közvetlen közelébe történő integrálásukat. :)

Végre..

...péntek! Yuppyyyyy!

Istennő vagyok a konyhában! Olyan cinnamon rollt hoztam össze hogy nem bírtam abba hagyni az evést! Hmmm... omlós könnyű és a vanília mártás hozzá!!! 
Ahogy apám mondaná jobb volt mint egy rossz baszás! És tényleg! 
Meg amúgy is péntek! (Kezek a magasban és csípőkörzés, meg ringatás, hozzá a  mantra .."Péntek, péntek, végre péntek!")
Megiszom az üveg Villányi cuvee-met közben megnézek egy jó filmet és holnap sokáig alszom. 
Ez az élet Babolcsai néni! :)

A szerda ami nekem ma hétfő...

Az ébresztő  7.10 kor nagyon kellemetlenül érintett, vagy ötször nyomtam szundit, és úgy fészkeltem magam vissza a paplanba, mintha ez lenne az utolsó alkalom. 
Manó szerint ami ezután készülődés címén következett, az szuttyogás. 
Igaza lehet, mert kilenckor még egy szál bugyiban javában sminkeltem, semmim nem volt összekészítve, kaja hűtőben, váltóruha szekrényben figyelt, pedig rég a buszmegállóban kellett volna lennem. 
A macska mikor máskor hányja össze a lakást, (na jó... csak az előszobát, meg a konyhát), mint amikor rohannék, ráadásul, a lépcsőházból is visszafordultam, bevenni a ma még feltétlenül szükséges gyógyszerem.
Csodák csodája időben beértem, de minek,- mert amint megláttam a gyerektömeget ami a csoportszobában fogadott, egyetlen gondolatom támadt  mégpedig "mi a fenét keresek én itt?!", amikor ezer sokkal jobb helyen lehetnék, de ha mégsem , akkor legalább ne itt!. 
"B", a problémás gyerekünk kifejezetten hisztis kedvében volt,  nem hogy nem maradt az asztalnál, gyümölcsevés közben,  de minden már elrakott játékot leszedett a helyéről és szétdobált, majd mindenáron galériára akart felmenni, miután ezt nem tehette levetette magát  a földre és lábaim között akarta átpréselni magát üvöltve.
"A" disznólkodott, szétnyomkodta a szőlőt, és összekent vele minden keze ügyébe kerülő dolgot úgy mint, az asztallap,  a széke ülőfelülete, a széke  körül, kétméteres körben, és az asztal alatti rész. 
M. miután megtudta hogy nem megy haza ebéd után egész az udvarra érkezésig üvöltött. 
Az udvaron a kollégák érdeklődtek hogy vagyok, mondtam nem tudom feldolgozni hogy be kellet jönnöm, ők pedig hogy nem vagyok vele egyedül. 
Még csak 11 óra volt, és el nem bírtam képzelni hogy bírom ki 17 ig...
Azért kibírtam.
Sokat  lendített a dolgon, hogy 12.00-14.30 alszanak, és uzsonna után irány az udvar.
A munkaidő leteltével egy másik dimenzióba kerültem, mondjuk úgy visszatért az életkedvem. :)
Még bevásárolni és főzni is jól esett, aztán egy kellemes olvasós zenehallgatós teázós estével zártam a napot.
Az csak kicsit árnyékolja be  a hangulatom
, hogy holnap sem lesz nagyobb kedvem bemenni. :)
Nem vagyok én ehhez hozzászokva, a nagyokhoz öröm volt bemenni, és inkább feltöltöttek. A mostaniak meg valahogy leszívnak.

Tuti pszichés alapon...

Ma gyönyörű idő volt, kár hogy csak mint a börtönviseltek a lakásból csodáltam vágyakozva. 
Sebaj!!!! Holnap mehetek dolgozni. Blöáááá! 
Mint talán már írtam ezeket s mostani kicsiket, nem érzem magamhoz közel. 
Nyilván a korábbiakkal a boldog négy évünket nem könnyű űberelni, de hogy 24 gyerekből egyik iránt se érezzek egy minimális szimpátiát se, az hmmmm..... gáz. Ilyen még sosem volt. 
Először is nem mondanám magam gyógyultnak, olyan érzés mintha az egész légzőszervezem valami nyúlós ragacsos massza borítaná be, amit sehogy sem tudok felköhögnni, meg kifújni sem. 
Időnként, -mondjuk mint délelőtt amikor a lánykámmal beszélgettem a szombati Király utcai robbantás híreiről- egyszer csak nem kapok levegőt ettől a trutyitól, és olyan módon rám tör a köhögés, mint egy tüdőbetegre. Fasza. 
Még faszább lesz ha ezt benn a gyerekek között adom elő.

Tegnap este óta pedig, mióta úgy tudatosult bennem hogy szerdán meló, mintha nem hogy javulnának, hanem súlyosbodnának a tüneteim. Tuti pszichés alapon.

Hja és simán ...elhúznék valami világkörüli útra...most!

Ezen felröhögtem! :)


...így!

Úgy látszik az alvással töltött idő rövidsége nem befolyásolja az ébredést kedvezőtlenül, abban az esetben ha azzal a tudattal fekszem le, hogy másnap nem kell dolgozni mennem.  
Ahhoz képest ugyanis, hogy hajnali 3.20 g zenét hallgattam már 7.05 kor  olyan éber voltam mintha legalább tíz órát aludtam volna, pedig akárhogy számolom, még négyet sem.
Reggeli gyógytea stb rutin után vissza az ágyba.
Egyrészt mert a megszokott számomra kellemes meleg helyett dermesztő hideg van a lakásban, másrészt meg jól esik visszabújni.  
Manó örülhet, én meg utálom. Amikor nyáron legtöbben szendvednek a hőségtől, én imádom és már akkor arra gondolok, hogy fog ez hiányozni télen. 
Őszi születésű vagyok, de ki nem állhatom, ha beköszönt ez az elmúlás lehelletű évszak.
Na jó, azt  a szép levélszínesítő, ragyogó napsütéses őszi időt szeretem, vagy inkább szeretném mert az az én megítélésem szerint túlságosan ritka. 
Na akkor ágyba vissza és zene hallgat. 
Na mit ad be nekem a Deezer? By Alex: Ősz
Fasza! :)
Erről jut eszembe hogy szinte minden hangulatomhoz társul egy zene. Mint ahogy minden általam olvasott könyvhöz is, és minden  jelentősebb kapcsolatomhoz is. 
Ettől meg egyből továbbpörgetem hogy "n" hez szétválaszthatatlanul Péterfy Boriék, vagy Amorf Ördögök. 
Hmm "n"... na miért ne ő jönne elő elsőként? Talán mert az utolsó volt, és amikor elküldtem nem szerettem  kevésbé, sőt, (csak ez nem mindig elég ám) mint amikor megismertem, és rohadt nehéz döntés volt, - már akkor tudtam hogy el fog jönni és hogy pont azt fogom érezni, amikor vége lesz, amit éreztem is,- és hogy talán ő volt az utolsó akivel képes voltam megosztani az ágyam, alvásra is. Amit azóta sem gondolok másképp.
Meg hogy a "szerelem" szó hallatán mindig ő fog megjelenni a lelki szemeim előtt.
Erről egy másik zene átvezet a "A" hoz aki meg  a szex szó hallatán fog beugrani. 
Hogy ez mennyire fontos? Az tök mindegy! Egyszerűen csak így van és kész! :)

És akkor...!

Ha már itthon vagyok betegen, hogy ne kelljen folyton a nyomorult állapotommal szembesülnöm,- hogy egy sima levegővételnél is majd beszakad a hátam, a szünni nem akaró köhögéstől pedig már az egész légcsővem olyan mintha savat ittam volna, - szóval elkezdtem takarítani a szobámban. 
Portalanítottam , szépen kicséréltem az ágyneműt, porszívóztam, felmostam a laminált padlót. 
Minden csillog villog, illatos. Este békésen fekszem a tiszta ropogós ágyneműmben, végre tíz összefüggő perce nem köhögtem egyet sem, nézem coolon az Exférj újratöltve-t.
És akkor...., mintha valami a karomba marna a párnából amin könyökölök, és utána vagy közvetlen akkor már nem tudom, valami irdatlan, semmihez sem hasonlítható olajos, átható bűzt érzek. Na de mi ez??? Annyira lesokkolt az a szag néhány másodpercre hogy komolyan azt se tudtam mihez kezdjek. Aztán megláttam hogy kimászik a karom alól egy rohadt poloska. 
Azonnal ismételhettem meg az ágyneműcserét, a párnával együtt. 
Életem első poloskaszagélménye, és őszintén remélem az utolsó, ....brrrrr, kitörölhetetlen emléket hagyott.

Komoly vagy laza?

A betegállományom második napján, mikor reggelre a kitartó köhögés mellé masszív hátfájás is társult, magvas gondolatok jutottak eszembe. 

Amikor felmerül: "Milyen kapcsolatot keresel? Komolyat vagy lazát?"
Lehet hogy csak én vagyok ezzel, így lehet hogy más is, de ez a kérdés belőlem mindig azt az újabb kérdést veti fel:

Hogy értsem azt hogy „komoly”?!

A hozzá társított viselkedés tekintetében?

A kizárólag szexre korlátozódó viszonyt, illetve az egy éjszakás kalandot, is lehet komolyan a másik emberhez maximális tisztelettel és korrekt módon hozzáállva bonyolítani.
Ezzel szemben egy hosszabb távú párkapcsolatot is lehet, inkorrekt, link módon folytatni.


Vagy a kapcsolat intervalluma , netán tartalma alapján közelítsem meg?

Ha heti 3 vagy annál többet találkozunk, vagy netán együtt élünk, akkor az komoly?
Ha nem élünk együtt és heti 3-nál kevesebbszer találkozunk , esetleg csak szexelünk egy-egy kellemeset rapszodikus időközönként , akkor az laza?

„Én laza kapcsolatot keresek kötöttségek nélkül, benne lennél? Heti egy két alkalommal tali, kinek hogy van ideje, de nem mindig csak szex ,” -írta nekem egy magát nem függetlennek valló férfi.

A kijelentéssel önmagában nincs gond.
Van akinek csak ilyen módon fér bele az életébe egy másik ember. Mert elfoglalt. Olyan a munkája, hogy se ideje, se kedve, hosszan ismerkedni, egy mélyebb kapcsolatot kialakítani, de jó lenne azért időnként valaki közelsége társasága, teste, és nem akar midig mást, de nem szeretne kötődni sem.
Miért ne találhatna hozzá partnert?

De ha kapcsolatban él?!
Számomra igen kevés indok van ami elfogadhatóvá teszi, a lazázást.
Én is hallottam olyan párokról, akik egyébként nagyon jól működtek együtt mint társak, csak egyikük valamiért aszexuálissá vált, akár betegség akár lelki okok miatt. Mivel csak a szex hiányzik a kapcsolatból a pár nem ment szét, csak a szexuálisan aktív fél diszkrét szexuális kapcsolatot tart fenn.

Na de ne mondja nekem senki, hogy minden kapcsolatban félre kefélő embernek ez az indoka!?

 

Eszembe nem jutna egy olyan férfivel bármilyen kapcsolatba lépni, aki annyira sem becsüli a párját, hogy ha unalmas, lapos, vagy egyéb okból nem jól működő a kapcsolatuk, az okokat feltárják, és megpróbálják együtt feldobni, megoldani.
Vagy ha ez nem megy, akkor kilépni a kapcsolatból.

Attól pedig, hogy valakinek az otthoni fészek-meleg gondoskodás, és a folyamatos újdonság, izgalom is kell, pláne titokban, nem ismerek álságosabb dolgot.
Annyira mindenki ismeri magát, hogy tudja alkalmas e kapcsolatra. Tud e társ lenni, és monogám kapcsolatban élni, vagy inkább a független, kalandozó típus, és akkor nem kötelezi el magát, nem házasodik.


Kétségtelen, ahány ember annyiféleképpen vélekedik az emberi és itt konkrétan a párkapcsolatokról.

Én, nem vagyok együtt élésre törekvő nő.
Nem vágyom arra sem, hogy valakivel sülve -főve együtt legyek, minden szabad percemet a partneremmel töltsem, le sem szakadva egymásról. 
Szeretek az ágyamban egyedül aludni kényelmesen, simán lemondok a reggeli szájszagról és arról is, hogy minden nap közelharcot vívjak a fürdőbe jutásért. 
Az is örömet okoz ha egyedül megyek el olyan programokra amire többen csak társaságban, vagy társsal járnak el.

De én is társas lény vagyok, szeretem az élményeim megosztani a párommal, és a szexre is igényem van.

Nincs bennem semmilyen görcsös, sürgető törekvés hogy összetartozzak valakivel.

Hiszen, nem azért szoktam valakivel együtt lenni , hogy összetartozzak vele, és elmondhassam van valakim, hanem mert szeretek a társaságában lenni, jól érzem magam vele és ez nagy eséllyel kölcsönös.
Az hogy ehhez nem kell összeköltözni, folyton együtt lenni és mindent együtt csinálni, az teljesen természetes számomra, és nem szeretem ha a kapcsolat rám telepszik megfolyt, igénylem a szabadságot, és a másiknak is megadom.
Akkor is tudok valakihez kötődni ha csak hetente 2-3 alkalommal találkozunk. Vagy csak a hétvégéket töltjük együtt.
( Azonban, ha valakivel olyan kapcsolatot tudunk kialakítani, hogy mindketten vágyunk az együttélésre, nem zárkóznék el előle.)

Egy nem együtt élős kapcsolatban is igénylem az őszinteséget, a bizalmat, hogy legyen rám idő, azt hogy ,én vagyok az egyetlen.
Nem gondolom hogy a laza kapcsolat égisze alatt, belefér az, hogy ha szeretném sem érem el az illetőt, jön megy , a saját igénye szerint, eltűnik szó nélkül, és esetleg párhuzamosan, rajtam kívül még más hölgyekkel is ugyanilyen laza kapcsolatban van.
Mert egy ilyen módon fellépő illetővel én semmilyen kapcsolatban nem lennék.

Beteg szabi

Csak az inhalálás segít valamit, annyira nem tudom felköhögni ami le van rakodva, a légcsövemben meg a hörgőimben. Már a hangszálaim is fájnak a folytonos erőlködő köhögéstől, mert az inger az persze megvan. 

Minden évben legalább kétszer visszatér ugyanez a probléma, főleg ha kiscsoportosaim vannak, azok aztán nem kímélnek takony, nyál, bőven kerül rám, és még közvetlen közelről az arcomba is köhögnek tüsszögnek.

Lehet persze pszichés okai is vannak.
A nagyok után akiket imádtam, már az első napoktól, és négy év alatt szinte összenőttünk velük, a mostaniakat nem is vártam, és valahogy még nem engedtem közel. Lehet hogy idő kell, de lehet ők soha nem is lesznek annyira kedvesek mint az előző csoport. Hiszen aki nem vallja be hogy vannak a szívének különösen, és kevésbé kedves csoprtok is az nem mond igazat. Nekem eddig három kiemelkedően kedves gyerekcsoportom volt három külöbőző munkahelyen.
Van ilyen.

Valahogy minden egyes új csoportkezdésnél egyre nehezebb a helyzet.
Szó szerint neveletlenek, korukhoz képest is önnállótlanok, hatalmasra duzzadt akarattal.
Hisztisek, mindenre az a válasz hogy- nem, nem akarom, - egyre nehezebb velük együttműködni, és egyre nagyobb türelemre van szükség hozzájuk. Nem kevésbé a szüleikhez, akik legalább annyi nevelésre szorulnának sok esetben mint a csemetéik. 
Tisztelet a kivételnek, de legtöbb szülő szolgája a gyerekének, az van otthon amit a gyerek akar, és aztán itt a közösségi szabályokkal, napirenddel szembesülve, jön a hiszti.
Szóval fárasztó és nem kicsit lehangoló ez a nevelési év kezdet, lehet ez is közre játszik a mostani betegségben. 

Na de semmi sem tart örökké, őket is meg fogom szeretni,- legalább is szokni-, egymáshoz fogunk szelídülni, és akkor három év múlva velük is együtt sírunk ballagáskor. 
Addig meg belefér egykét léguti nyavaja.


Születésnap...

Az első születésnapom nélküle. 
Mindig ő köszöntött fel elsőnek. 
Tavaly is még szegénykém, amikor már annyira feledékeny volt a betegsége miatt, egy nappal korábban hívott fel, mert félt hogy aznap nem fog emlékezni. 
De emlékezett. 
Hiányzol anya!

A facebookon töröltem már tavaly a születésnapom láthatóságát. 
Nem akarom hogy olyan "ismerősök" akik soha két szót nem váltanak velem, lelkesen köszöntsenek, csak mert jelzi, a rendszer hogy épp nekem van a szülinapom. 
Nincs kedvem ugyanilyen állelkesen köszöngetni.

Így most tényleg azok köszöntöttek akiktől ez nekem számít. 
Apa, keresztanya, öcsém, és természetesen a lánykám, (és a párja), aki nagyon finom vacsorát ( saját maga készítette svéd húsgolyót, nem készen vette), és isteni finom gesztenyetortát rittyentett nekem, még este a munkája után.   
Ez mindent megér,  annyira jó érzés, hogy ilyen kis gondos figyelmes, szeretetteljes, és ha valamire büszke lehetek ebben az életben, akkor az ő. :)
( Igaz volt egy korábbi bejegyzésem: 
http://amyyyee.blogger.hu/2016/02/12/pofonok
amikor azt hittem valami megtört a kapcsolatunkban, egy feszült időszakban kirobbant veszekedés után, de szerencsére az, ahogy jött úgy múlt el. )

Na és ismét hörgő hurutom van, ami olyan mintha valami zselé lenne a tüdömben a köhögés több mint kellemetlen hangom sem sok van, kb mint Amanda Lear, csak sokkal rekedtebb kiadásban.

Most találgathatok, hogy a szombati fergeteges táncos karaokepartyról izzadtan cigizni kiszaladgálásnak, vagy a csoportomba masszív zöld takonnyal, és mélyrőljövő köhögéssel bejáró, és engem összenyálazó, rámtüsszögő, 3 éveseknek köszönhetem-e?!
A lényeg az hogy a helyzet nem hogy javul romlik hétfő óta, úgyhogy holnap már dolgozni sem megyek. 
Annál is inkább mivel lassan levegőt sem kapok. 

Most egy inhalálás talán segíteni fog hogy legalább aludni tudjak. 
Holnap meg írány a körzeti orvos. Kinéz egy jó 3 órás várakozás a rendelőben juppyyyy.

In memorian

Elment.
Lassan két hete végleg.
Nem tudok és nem is szeretek róla beszélni.
Bennem ragadnak a szavak.
Meg nem is ide való.
Csak azért írom mégis, mert korábban sokat írtam róla, itt is.

http://amyyyee.blogger.hu/2015/10/25/anya
http://amyyyee.blogger.hu/2016/02/15/valentin-nap

Elbúcsúztattuk.
Szűk családi körben.
Csak azok, akik életében is. Igazán.

Ragyogó...

...a hangulatom, szó szerint.
Rajtam maradt, annak az összemosolygásnak a huncut hangulata, amit munkába jövet a buszon kaptam egy sráctól.
Olyan természetes, olyan ritka, olyan üdítő volt, hogy azóta is fülig ér a szám. :-)

Minden jó, ha jó...

Tegnap egész nap nem ittam kávét, -csak egy virtuálisat kaptam, ami viszont nagyon jól nézett ki!-ez rá is nyomta a bélyegét az egész napomra.
Ma rögtön kettővel indítottam csak a biztonság kedvéért, és lassan bemegyek a munkahelyemre feltöltődni.
A gyerekek igazi energiabombák, és köztük az ember nem lefárad hanem kap. :)
Vegyük azt, ahogy megélik a dolgokat.
Tegnap utasításra ki kellett vonulnunk, a "Hello Budapest 2024! Fesztivál" Erzsébet téri rendezvényére.
Ami felnőtt szemel szervezés tekintetében nem épp gyerekbarátra sikeredett.
Igaz külön busszal vittek minket oda, de túl sok volt a várakozás, a Bmx bemutatóig,-szerencse hogy a közeli játszótéren kitölthettük,- aztán mire igazán elkezdődött volna a program jött értünk a busz, hogy visszavigyen, így körülbelül 8 percet láttak belőle. Mi felnőttek ezért kicsit dühösek és csalódottak voltunk.
Amikor megkérdeztem őket, hogy milyen volt hogy tetszett, "O" azt mondta: "A játszótér szuper, a biciklis srácok meg nagyon ügyesek voltak! "
Ennyi! :)

Csak úgy

Mostanában nem sok kedvem van beszélgetni.
Annyit beszélek, beszéltem, néha félre értve, hogy most, hallgatnék együtt valakivel csak úgy.

Újabb tapasztalat

Volt a Péterfy Bori & Love Band 9. szülinapi koncert az Akvárium Klubban. Tegnap.
Jó volt.
Boriék mindig jók,- nekem legalábbis minden koncertjük, amin részt vettem tetszett-, a hangját egyenesen imádom!
A tapasztalat része pedig az, hogy koncert ide vagy oda, én nem kedvelem a tömegnek azt a következményét, hogy ha beállok a sűrűjébe, akkor nem hogy minimális mozgásterem sincs, de azt is el kell szenvednem hogy:
-belebüfögnek a számba, egy jó kis kolbász, sör szagút,
- rátipornak az összes létező lábujjamra előretörtetés közben,
- ugyanezen okból történő igyekvés során leöntenek sörrel,
- majd nem tudom olyan kicsire összehúzni magam, hogy valaki a gyomorszájamba, vagy a mellembe ne vágjon egy jókorát " tombolás" közben.
Na miután az első három szám alatt ez mind megtörtént, levontam a tanulságot, és igen gyors iramban hátratávoztam a bárpult elé, ahol helyem is lett, nyugodtan táncolhattam, a korábban leírt kellemetlenségtől teljes mértékben mentesültem, és végre élveztem a koncertet is. :)

Tapasztalat

Nem szoktam ráírni férfiakra, társkeresőn.
De most gondoltam megnézem mi történik, ha én jelzem hogy tetszik az illető, és ismerkednék vele.
Két úriemberre írtam rá, mindkettő vonzó, és szimpatikus volt a képei, és az adatlapján írottak, alapján.
Mindkettő reagált.
Azonban az első esetében meglepődtem, nem kicsit, hiszen a bemutatkozójában az áll, társat keres- egy életre", ehhez képest, azonnal a szexuális szokásaim és igényeim felől érdeklődött, majd a válaszom alapján prűdnek talált, és elköszönt. :)
Naháááááát! :)

Elvárások

Legtöbbünknek vannak.
Nekem is vannak.
Hisz a korábbi tapasztalataim alapján ismerem magam, tudom azt, mi tesz elégedetté, mi érdekel, mi vonz, stb.
Nálam ez annyiban merül ki, hogy segít eldönteni, kivel akarok és tudok kapcsolatba kerülni és kivel nem.
Olyan van, hogy igen, vagy nem. Olyan, hogy kicsit igen, vagy kicsit nem, olyan nincs.
Vagy elfogadok valakit szőrőstől bőrőstől, mert tudom tolerálni, a legkevésbé vonzó jellemzőit is, vagy nem.
Azzal tisztában kell lenni, hogy az nem úgy működik, hogy nekem van egy elvárásom és a másik embert arra akarom rábírni hogy ő feleljen meg ennek.
Pedig sokan ezt csinálják, találkoznak valakivel, aki tetszik nekik, pl külsőre. De ahogy megnyilvánul, reagál az illetőre az nem, és akkor megfogalmazódik bennük, hogy de jó lenne ha ilyen és ilyen lenne, így és így reagálna. Mert akkor nagyon tudná szeretni. Akkor? Akkor tehát nem az illetőt tudná szeretni, hanem azt akivé a saját igényei szerint formálta.
Azt meg ki szereti, ha csak formálás után jó?
Ahogy Feldmár András nagyon jól megfogalmazta:
"Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy."
Mindenki szeret "otthon lenni", és akkor működik bármiféle kapcsolat emberek között, ha mindenki otthon érzi benne magát.

Van kérdés?

Ma beszélgetés közben a csoportomban az  egyik fiú  "Z" megkérdezte: Mond csak "A" néni, hogy kell szexelni?
Még gondolkodtam a mind erkölcsileg megfelelő, mind gyerek kíváncsiságát kielégítő válaszon, amikor "A" egy másik fiú így szólt. " Elmondjam neked? "  
Elmondta. 
Nekem ezek után már nem kellet tovább gondolkoznom a frappáns válaszon, csak annyit mondani a kérdőn néző "Z" -nek, hogy, pontosan. :)

A válasz: 
"Ha egy fiú meg egy lány akik felnőttek szeretik egymást, szexelni akarnak. 
Azt úgy csinálják, hogy meztelenre vetkőztetik egymást. A fiú a lányt a lány a fiút. Közben csókolóznak, ölelgetik simogatják egymást. A fiú pedig bedugja a kukiját a lány puncijába, és mozog, így...! Ezt addig csinálják amíg jó nekik. "

Ez az ő szintjükön korrekt és elég is. Ha tovább kiváncsiskodik valamelyik azt válaszolom, - mert ha gyerek érdeklődik, nem szeretem válasz nélkül hagyni, hogy aztán találgatásokba bocsátkozzon,-kérdezd meg a szüleidet, én is el tudnám neked mondani, de jobb ha ők teszik,  annyit mondanak el amit szeretnének hogy tudj és megértesz. Ha nagyobb leszel jobban meg is érted majd ezt.

Most jó...

... pont az van amit akartam. Semmi. :)

Rend

Egy ideje rendet rakok.
Nem csak a tárgyak között, bár jobbára azokat selejtezem ki, ez kihat nagyon sok mindenre.
Ma az iratok és az íróasztal volt az aktuális terület.
Elég gördülékenyen ment, jó darabig, aztán egyszer csak olyan emlékek, levelek, mütyürök, a rajzok, kis cetlik mókás üzenetekkel, kerültek elő, amik "n" -hez kötődnek.
Képtelen voltam bármelyiktől is megválni.
Volt amit a kidobásra szánt holmik közé tettem, majd egy idő után visszavettem.
Az, hogy ennyi idő után is, olyan érzelmi értéket képviselhetnek, amit más tárgyak soha, valószínűleg annak köszönhető, hogy amíg nem ismertem, az szó, hogy "szerelem" egy homályos vágyott érzetet idézett fel bennem, amit valójában nem tapasztaltam meg.
Miután együtt éltem vele, azóta azt az érzést jelenti, amit iránta éreztem.

Mosoly

Épp ma írta valaki, egy bejegyzésésben, hogy "ragályos".
Milyen igaz! 
Ezzel feküdtem le és ébredtem ma reggel. 
Nem tudom elhagyni, ha arra a kis "tündérre" gondolok, akit  a barátaim jóvoltából tegnap láttam először.  Az első pillantásával azonnal magával ragadott.
Az a fajta gyermek, akit azonnal meg lehet szeretni, és akinek a közelében fülig ér a szád. Igazi tiszta romlatlan, derű, báj, mosoly, élet. :) Örülök, hogy elhoztátok. 

A búcsúzáskor tőle kapott ölelés és mosoly, kitartott egész este, sőt jutott belőle bőven...
-annak a fiatal társaságnak akikhez beugrottam pingpongozni, hogy meglegyen a páros verseny, és akik velük egy korúnak néztek, amitől még szélesebb lett, olyan jól esett,
-annak az idős úrnak akivel a metróra várva összeakadt a tekintetünk a BioTech Iso Whei Zero reklámplakátja mellet, majd  megbeszéltük kinek melyik a kedvenc íze. 
Igen az ilyen szívből jövő igazi mosoly ragályos.
Kapjátok el minél többen. :)

Boldogság

 

"Tavaszi zsongás"

A keddi velőig hatoló szélben zuhogó eső után, szerda, igazi friss, pezsdítő hangulatú tavaszi nap.
Az ilyet egyszerűen imádom. 
Remek a hangulatom, üde és tettre kész vagyok.
Meg kívánós, csupa egészségtelen, ám annál finomabb dologra. Mint a frissen sült még meleg sajtos pogácsa, a sült kolbász, hurka, friss parasztkenyérrel, kovászos uborkával, vagy egy jó nagy darab fokhagymás paprikás húsos szalonna, csípős almapaprikával, és újhagymával.
Aztán, megkívántam még egy kiadós sétát is a normafánál. Meg még egyéb kellemes dolgokat. :)
Na de majd mind megvalósítom szép sorjában. ;-)


"Szeretet"

Nagyon sok színes ceruzát hegyezek,  az óvodában. Egyik nap még vízhólyag is lett a ujjamon.
Dávidnak van egy nagyon helyes kis elemes hegyezője, ezt akkor mutatta meg amikor kijelentettem hogy valami gyorsabb megoldásra lenne szükség.
Természetesen nagyon tetszett, az elmés kis szerkezet.
Petrik apukájának írószer üzlete van, és feajánlotta hogy hoz egyet. Jó pár napja, lassan két hete várom.
Ma amikor beértem, Dávid egy kis piros ajándékcsomagot adott át nekem, csillogó szemmel: " Tessék Anita néni ezt neked hoztam!"
Ő maga díszítette a saját rajzaival,  írta rá a nevem is, és csomagolta be.
Volt benne egy gyönyörűen díszített mézespuszedli amit az anyukájával közösen sütöttek- és ami az ő kedvenc édessége-, és egy elemes ceruzahegyező, épp olyan mint az övé.
Nagyon meghatódtam. Édes ez a gyerek, imádom!!

 

"Szingliség "..

Idézte egy mai bejegyzésében valaki egy másik fórumon, Bihari Viktória határozott állásfoglalását e témában, számítva ezzel a hölgyek reflexiójára.
Az eredeti bejegyzés itt: http://www.szeretlekmagy...usag-ne-amitsuk-magunkat
Az én véleményem teljesen más és ki merem jelenteni, egy erősen szubjektív nézőpontból történő általánosítást, sztereotipizálást olvastam.
Több ponton nem értek egyet.
- A szingliség nem ciki, és nem nyomorúság, csak annak, aki úgy éli meg.
Abból hogy valaki egyedülálló, nem következik, hogy boldogtalan és kudarcként éli meg. Sőt jó néhány szingli önként választotta, mert neki jelen életszakaszában így felel meg, érzi magát jól.
-A szingli mint fogalom, számomra egyébként is, egy elégedett, önmagával tisztában lévő, egészséges és optimista énképpel rendelkező, kiegyensúlyozott derűs nőt takar, nem egy olyan önámító, valójában magánytól szenvedő szerencsétlen teremtést amit Viku jelenít meg.
-A szingli nem kizárólag azért van egyedül, mert a kutyának sem kell. Miért ne kellene? Sőt!
- A szingli nem divatot követ, azt meg ki mondta, hogy nincs szüksége férfiakra?
- A szingli nem nézi le, nem hibáztatja és nem okolja az elcseszett életéért, vagy bármi másért amiért szenved, a férfiakat. Ellenben simán lehet jellemző ez egy nem szingli, azaz kapcsolatban lévő, nőre is.
-Aki adott időben egyedül álló, nem biztos hogy örökre az is marad és, az sem következik ebből az állapotból hogy ne lenne igénye a kapcsolatra, vagy ne lenne rá nyitott.
Ez pedig:
"Azért vagyok egyedül, azért vannak egyedül a szinglik, mert baj van a fejükben, baj van a fejemben." egy giga baromság!
Lehet hogy van akinek van baj a fejében, de az nem ebből fakad, vagy nem ezért szingli. :)
-"...hazudunk a neten és teljesen máshogy viselkedünk a valóságban. Rapid kapcsolataink vannak, nem javítjuk meg, nem dolgozunk rajtuk, hanem lecseréljük." - már aki! Ez is egyéni jellemzők, és hozzáállás nem pedig életmód és kapcsolati státusz függvénye.
"Én mégis pótolhatatlan NŐ akarok lenni, koszos zoknikat görnyedt háttal mosó, iskolatáskát pakoló biztonságos és lágy öl, aki meleg vacsorával várja haza a férjét."
Pfff.. na, ebből kb., a biztonságos lágy öl, amivel azonosulni tudok, mint a pótolhatatlanság egyik ismérve, de a koszos zoknik fölé görnyedés, ugyan már kérem...! :)
A szerelmet és boldogságot valóban nem pótolja a Facebook és a Skype, - egyébként sem arra hivatottak -,de hogy kinek hogy jó épp, egyedül vagy társsal, azt had döntse már el az illető, ha szingli, ha nem. :)

Mi kell...?

" Ne a jobbat válaszd, hanem akivel jobban érzed magad!" Ezzel a kijelentéssel állított szembe néhány napja valaki.
Igazából, nem tudok vele mit kezdeni, mert számomra eleve az a jobb, akivel jobban érzem magam.
Amin elgondolkodtam, mert némi aktualitása is van, az az, mi kell nekem ahhoz, hogy valakivel működő, (pár)kapcsolatba, kerüljek.
Végül nagyon egyszerű eredménye jutottam.
-Fizikai, (szexuális),
-érzelmi,
-intellektuális,
-egzisztenciális vonzerő.
A sorrend fontos.
Hogy miért is helyeztem előre a szexuális vonzalmat? Mert ha a felsoroltak közül, ez hiányzik, az összes többi megléte teljesen feleslegessé válik. :)

Visszatérő

Tegnap megnéztük ezt a jelentősen hype-olt, filmet.
Mit mondjak, az én várakozásaimat, erősen alul múlta.
Ami számomra értékelhető, az a magával ragadó képi világ, a látószög, a helyszín. A színészi alakítás sem volt rossz, igaz, láttam már jobbat is, ezt most a forgatókönyv számlájára írom.
Összességében, vontatott, erőtlen, számomra nem tisztázott a valódi mondanivaló sem, és a végén elmarad az "orgazmus", ha szabad így fogalmaznom. :)
A záró képsorok után, ez fogalmazódott meg bennem: És ?!
Tökéletesen egyet értek Huszár András kritikájával.
".....a sztori azonban soványka, közhelyes, sem a szereplők, sem a mögöttes tartalom szintjén nem hatol mélyebbre egy kósza szálkánál.
Nem csoda, hogy a forgatókönyv kimaradt a szórásból az Oscar-jelöléseknél.
És ez baj. Iñárritu dobálózik ilyen-olyan motívumokkal, ám ember legyen a talpán, aki kitalálja, miről is akar szólni a film: valami velőset akar állítani, ám végül nem igazán mond semmit......."

Valentin nap???

Az idős férfi 70 éves. Ma is mint lassan egy fél éve mindig, megy a feleségéhez a kórházba. 45 évet éltek együtt, szeretetben. Sosem voltak egy két napnál többet távol egymástól, mindent együtt csináltak. Egészen addig amíg egy évvel ezelőtt ki nem derült, hogy a felesége gyógyíthatatlan, többszörösen áttétes rák.
Ennek ellenére mindent megpróbáltak, kitartottak, bíztak a végsőkig. Sikertelenül.
Ma az egykor fiatalos, gömbölyded asszonyka, mindössze 35 kg, és kezelésektől az egykor dús vörös haja is kihullott. Ez azonban, mit sem változtatott az idős férfi szeretetén iránta, talán így esetlen elesettségében, még erősebben ragaszkodik hozzá. 
Naponta kétszer megy be a feleségéhez. 
Először ebéd előtt, hisz az asszony nélküle nem eszik, ha ott van, akkor örömmel, és jó étvággyal, gyanítható, hogy talán ő meg ezzel szeretne örömet okozni, a férjének.
Aztán pedig, 3 óra körül megy újra, akkor olyan sokáig marad, amíg csak tud. Ilyenkor kicsit, be is ülteti, a tolókocsiba, és tesz vele, néhány kört, meg elsétálnak utána az ablakig,- hisz ennyit bír a kedves, -hogy ne csak az ágyban fekve töltse a mindennapjait.
Ez a napi program, a megváltozott körülmények között, az élete értelme.
Örömmel teszi, a legnagyobb félelme az, hogy egy nap már nem lesz kihez mennie.
Nem lesz akinek a kedvenc ételét főzze, nem tudja, majd bekrémezni, és átmasszírozni, a testét, és nem lesz, aki felragyogó arccal, boldog mosollyal fogadja:"De jó, hogy megjöttél, úgy vártalak!"

Pofonok

Van amikor kap az ember rendesen.
Mint pl  én, mostanában. 
Sok volt a konfliktus. 
Csak egyik bánt. De az nagyon. 
A lányommal a ronda ordítozássá fajult nézeteltérés. Nem vagyok egy egyszerű eset én sem mert magam sem veszem már észre, hogy vannak nézéseim, hanglejtésem, amik tudnak bántani. De most tényleg azt mondom hogy vétlen voltam.
Egyszerűen ingerült volt, és az én reakcióm volt az utolsó csepp a pohárban. 
Máskor is volt ilyen, de ez most más, nem csak hangerő volt nagy ahogy ordított velem, és nem csak a ajtó üveg tört be, hanem valami megváltozott. 
Eddig azt hittem én jól csináltam és jó anya vagyok. 
Most úgy érzem valami végleg elveszett, és ha anya és apa nem lesznek már, akkor tökéletesen egyedül leszek.

Hiánypótlás

Csak ismételni tudom magam.

"Soha nem követem el ugyanazt a hibát kétszer. Általában négyszer-ötször szoktam, csak hogy biztos legyek benne."
Ezzel a hétköznapi bölcsességgel teljes mértékben azonosulok. 
Mind édesapám annyiszor mondta: "kislányom te vonzod a hülyéket!"-és tényleg. Ha nem is hülyéket, de valamiféle defektussal, vagy terheltséggel rendelkezőket tuti. 
Mintha ez egy küldetésem lenne nekem, kitartóan hiszem, hogy mindenre, és mindenkire van megoldás, mindenkivel ki lehet jönni, ha az ember odafigyel, és a megfelelő módot megtalálja, már ha akarja. Én pedig akarni szoktam. Csak ez nem mindig elég, még mindig nem elég, mert ugye a vásár is kettőn is áll! Aztán hiába kínálatom, ha az nem felel meg a keresletnek. :)
Sőt előbb vagy utóbb az is kiderülhet hogy nem ilyen lovat akartam. 
Meg aztán a verekedés is, ugye, úgy kezdődik, hogy ellenfél visszaüt. Értem ezen azt hogy a másik viselkedése az mindig csak következménye már az enyémnek. Abban azért van valami örömteli ilyesformán, hogy minden belőlem indul ki.
No meg vannak a széplelkű álszentek akik csakis érzelmi alapon tudnak működni: "Keresem azt a zenét szerető, természetet kedvelő, színházba járó, romantikus lelkű, intelligens, művelt, kedves hölgyet, aki leszopna."
Na akkor én a hétvégén kimegyek a karácsonyi vásárra, majd este bekuckózóm egy jó borral, és filmezek. :)



Az idő...

Úgy érzem változó sebességgel telik. 
Ha valami kellemeset csinálok gyorsan. Különösen éjjel amikor alszom. 
Folyton arra ébredek, hogy reggel van. 
Ha dolgozom, sorban állok, értekezleten ülök, várok a buszra, vagy épp tömött járművön utazom ahol, még vagy három gyerek bőg kánonban, és részeg mosdatlan ember kipárolgása árad a levegőben,...nem mondható el ugyanez, sőt!


Semmi....


...karácsonyi hangulatom nincs. 
Már a harmadik adventi vasárnap közeledik, a rám bízott kiskorúakkal is lelkesen készülődünk, a karácsonyi műsorra, és én még a szokásos adventi dekorációm sem helyeztem el a lakásban. 
Talán ha karácsonyi hangulatú képeket nézegetnék, mint ez a fenti az segítene.
Ki fogom próbálni, sőt hétvégén este a karácsonyi fényekkel kivilágított belvárosba is be fogok menni. 
Hátha.
A karácsonyi hangulat az jó, nekem az kell. :)




Tegnapi mosoly

Egy dzsigoló külsejű, ápolt, kissé illuminált fiatal férfi haladt át, velem szemben az aluljárón. 
A "Mindent megteszek, hogy én legyek az első, hisz a fődíj egy csíkos napernyő...", Hevesi Tamás slágert harsogta lelkesen.
Majdnem felbukott a földön sétálgató, ugató plüsskutyák egyikében, erre megtorpant, "hű de magasan kezdtem" mondta vigyorogva, és továbbhaladt. 
Nekem tetszett, az egész. ;-)


A köhögés hasznos is lehet, meg különben is ...

Akkor mindenképp, ha a buszon, ahol állóhelyek tekintetében, elég alacsony a kihasználtság, és egy gusztustalan büdös alak, pont mellém állva a fülembe liheg.

Ekkor egy jól időzített köhögés megoldja a nem kívánt illető eltávolítását.

Én meg ezek után elégedett mosollyal a bajszom alatt, kellő méretű intim zónával rendelkezve, utazom tovább.

Különben meg végre péntek!!!!! :D

Mai mosolyok

Útban a Normafához,  a Mammut mellet, betérek egy családias hangulatú kifőzdébe.

Annyi finomság van, a látvány gusztusos, azt sem tudom mit válasszak.

Végül a kirántott  hal mellett döntök, párolt káposztával, és francia salátával.

 

Ezzel az elérhető kirántott hal készletet le is nulláztam, mivel az előttem fogyasztó család ennyit hagyott.

Mögöttem egy kellemes hang szólal meg: "Bocsánat lesz még hal, én is azt szeretnék kérni, de  ha elfogyott, nem várok."

Lesz. Kicsit várnia kell. Rendben.

Amíg ő vár, én már eszek, így tanúja vagyok a következő jelenetnek.

Belép egy elég fáradt, nagyon "kopott" , idős férfi, ezer szatyorral. Odalép a pulthoz, beszélni is alig tud, valahogy elmutogatja mit kér. 
A kiszolgáló nehezen érti, ám a halra várakozó úriember igen, és segítőkészen tolmácsolja, -marhapörköltet kér, petrezselymes burgonyával. A kis rongyos öreg hálás egyetértéssel bólint.
Megkapja az adagját, a kiszolgáló mondja az árat,  de észreveszi, hogy halra várakozó számlájához írta. 
Szól hogy pardon javítom azonnal, az öreg nyúlna a pénztárcájáért, de az úriember megszólal:- Hagyja csak, az én számlámhoz írva, az úr a vendégem. 
Jólesően mosolyogtam az bajszom alatt. Ritka az ilyen.

---------------------------------------------------------

A Normafánál egyébként rengetegen voltak,  az őszi táj hangulata csodás, és mintha kirajzottak volna az emberek. 
A rétesesnél, meg a libegőnél is kígyózott a sor, ilyet ritkán látni.
Érdekes látványt nyújthattam, mert húsz emberből tizennyolcan érdeklődve néztek végig rajtam, és csodálkozva időztek el a lábamon. Volt aki jókat mosolygott. Gondolom cipőm miatt. Rajtam kívül, csak egy vélhetően ukrán lányon volt, még balerina cipő. Neki mondjuk megörültem, hogy ne vagyok egyedül.  De ha egyszer nem fázik a lábam na. 

A kedvenc helyemet is felkerestem és örömmel vettem láttam, hogy a tavaly előtti jégkárokat helyrehozták, és újraépítették a kedvelt rönkpihenőmet.

 

--------------------------------------------------------

 

Örömmel láttam , hogy rengeteg család volt kinn, az apukák fociztak, futkostak a gyerekekkel, a gyerekek, kutyákkal. Az anyukák élénken beszélgettek.
Egy család mellet elsétálva hallottam meg a következő mondatot egy egy úgy hatévesforma fiúcska szájából:- Anya tényleg mond csak, miért is nem lesz nekünk egy harmadik gyerekünk?
Az anya válaszát már nem hallottam, csak a derültség hangjait amit a beszélgetők között okozott.

 

 

---------------------------------------------------------

Erről eszembe jutott egy korábbi élményem, ami szintén ott esett meg.
Az apuka két gyerekével jött velem szemben az erdei ösvényen. A gyerekek, a kislány  5 éves a fiúcska meg valamivel idősebb úgy 7  éves lehetett. 
A gyerekek tempósan haladtak az apa lemaradva, mert a telefonjával volt elfoglalva. 
Ezért gyermekei időnként megállásra kényszerültek, hogy bevárják.

Kezdték megunni, egymás között morfondíroztak, a fiú azt mondta, mindig ezt csinálja, a lányka meg ráfelelt, na én ezt meguntam. 
Hátraszólt az apának: -Gyere már, mit csinálsz apa?
- Jövök kicsim, csak  küldök anyának egy sms-t, hogy hol járunk.

- Mindezt azt út közepén megállva, hát gratulálok apa!

Akkor többen haladtak el ott, és ez a kijelentés általános derültséget, okozott. 
Egy férfi meg is  jegyezte: - A Nő!

Újabb gondolatok..

Az a bizonyos, itthon vagyok érzés

Olvastam valaki naplójában, és utólagos engedelmével idézem is:
"Egyébként én azt kívánom minden nő olvasónak, hogy azt érezze, amikor átölelik: Igen, megérkeztem, "itthon" vagyok, most már nem kell semmitől félnem! "

Ami nekem aha élményt okozott, az az,- "Igen megérkeztem itthon vagyok "- rész. 
Számomra mindig különös jelentősége volt az ölelésnek. Annak ellenére, vagy talán pont azért, hogy nem vagyok, könnyen, bárkit ölelgető ember. 
Ez alól még a gyerekek sem kivételek, igaz ők lényegesen könnyebben kiváltják belőlem. 
Az ölelésnek értéke van számomra, nem osztogatom, és nem is fogadom csak úgy. 
Pont ez az idézett mondtad az, ami megmagyarázza miért. 
A bizalom, a feltétlen bizalom, és az elfogadás a kulcs. 
Ha ezt nem érzem, akár magamban akár a másikban akkor nem fog jól esni.
Aztán azon is elmerengtem, hogy kapcsolataimban hányszor éreztem ezt, az itthon vagyok melegséget, és biztonságot?
Egyáltalán volt-e ilyen kapcsolatom? 
Volt hogy éreztem, de az sajnos nem lett kapcsolat. Rég volt.
Aztán újra éreztem, nem rég, de abból sem.
Mindkét esetben szerettem volna. Én. Ők ezek szerint nem. 
Nem tudom az okokat. Vagy nem értem.
Hogy is van ez?



Pontosan tudni...?

Ma ezen a mondaton morfondíroztam:
"Én mindig pontosan tudtam, mit akarok és azt hogyan."
Ez egy jó hozzáállás, de- ha mindig csak e szerint döntök, vagy teszek dolgokat, akkor jó pár élménnyel szegényebb lenne az életem.
Volt, hogy több éves kapcsolatom alakult ki egy hirtelen, vagy elképzeléseimmel ellenkező döntésből, amikor nem agyaltam azon hogy mennyire passzol minden ahhoz amit és ahogy elképzeltem. 
Ezért úgy gondolom, jó ezt rugalmasan kezelni. Mert ha nekem is van egy elképzelésem, meg a másiknak is, és mindketten pontosan tudjuk mit és hogy akarunk, és abból egyikünk sem enged, akkor szépen el lehet sétálni egymás mellett. 
Ebbe a csapába könnyű beleesni, és nekem eléggé tud fájni.



Ölelésre vágytam...

...viszont kaptam egy szép nagy, nem kevésbé jól irányzott pofont. 
Kegyetlenül rosszul esett, de legalább miután felálltam utána, a helyére kerültek a dolgok. 
Nyár vége óta nem tudtam mit kezdeni, az érzéssel, meg a miértekkel. 
Most a miértek is megvannak. 
Egyenes vágás, szebben gyógyul.
Hello világ....!




Annyira...

Szabin vagyok, kinn süt a nap.
Szép őszi idő van, olyan amit szeretek.
Tegnap annyi tervem volt mára (is).
Most meg képtelen vagyok felkelni
Egy szóval a hogy vagyok: szarul.
Mindenem fáj, tényleg.
Annyira jól esne egy ölelés.
De nem akármilyen.
Romlatlan, őszinte, elfogadó, életteli.
Ami úgy vesz el, hogy többet ad. Energiát, életkedvet.
Ami nekem  mostanában néha nincs.
Olyat legjobban Olivér tud, a maga 6 évével.
Nekem nem szabad ezt a hivatást feladnom.
Pedig akartam. Igaz nem a gyerekek miatt.
Velük érdemes.
Máris jobb, na ugye a pozitív gondolatok.
Azt hiszem mégis felkelek és hozzákezdek.
Veszek tököt. Most lámpásnak.
Olyan meleg fénye lesz majd este.

Anya

Voltunk anyánál. 
Az odaút kicsit feszülten indult.
A háromnapos hosszú hétvége reményében abban bíztunk hazaengedik, apához.
Ott nyugodtan, ráérősebben és családiasabban tudtunk volna vele együtt lenni. 
Az orvosa azonban, nem engedélyezte, az okát ma sem értem, de apa elfogadta, biztos így van jól.
A születésnapja lesz 31 én, de sajnos mi akkor nem tudunk menni, másrészt az alapján amit apának mondott az orvos, félő volt hogy talán meg sem éri. 
Vagy ha megéri is, nem igazán lesz ép tudatánál.
Ezért az ünneplést előrehoztuk erre a hétvégére.
Megrendeltem a diabetikus tortát, amit szombati átvételre időzítettem,hisz aznap megyünk, legyen friss. Legkorábbi átvétel 10 óra, csak ezután tudunk indulni, bár apa azt kérte minél korábban érkezzünk meg, ennél hamarabb nem megy, emiatt.
Már itt gondok adódtak, a torta nem érkezett meg, jó fél órát vártunk rá.
Aztán Budapest határában eszembe jutott, hogy a sütőtököt, amit anya kívánt, elkészítve, bedobozolva otthon hagytam. 
Nincs mese vissza érte. Dugó van befelé, újabb óra késés. 
Azért így is Miskolcra értünk 13 órára.

Belépünk a kórterembe, anya hanyatt fekve alszik, jöttünkre arra fordítja a fejét és erőtlenül elmosolyodik. 
Megrendítő. Nincs rá más szó.
Megpuszilom, és ölelgetem.
Érzem milyen kis erőtlen, csupa csont és bőr, madárka lett, csak a múltkori, alig két héttel korábbi találkozásunk óta is sokat fogyott. 
Kíváncsi a tortára, nézzük meg.
A gyertyákat is ráteszem, persze otthon meg is gyújthattuk volna.
Nézi egy darabig aztán nemes egyszerűséggel kijelenti, akkor most már együnk is belőle. :)
ízlik neki, különösen a joghurtos krém, és a hab a tetején, nem  is gondoltam volna hogy meg bírja enni.
Aztán ajándékozás, közöttük az album.
A virágait először nem ismeri fel, " De szépek! Kié ez  sok szép virág!"
Apa szeme párásodok, "azok a te virágaid édesem. "
Az enyémek? Tényleg, ez itt a pálma, ez a yukka,.... ez meg itt, a kisszobában, a rákvirág, ... és szép lassan visszajön minden.
Mire a végére ér belefárad, pedig apa tartja neki, ledől,az albumot a mellére szorítva, behunyja a szemét, ez nagyon jó ötlet volt, mondja és gyermeki mosollyal az arcán elszundít kis időre. 
Vele vagyunk este hatig.  
Apa eteti, hiszen a szeretet, - etet, mindenképp fel szeretné erősíteni, néha szerintünk többet is adna neki, mint ami kellene, szinte tömi, de ki szólna neki érte!
Anya jó gyerekként nyeli, a sütötököt élvezettel ez látszik, a húsos tésztát, fintorogva, meg nyelvnyújtogatva, apára, de ezt meg, szerencsére ,Ő nem látja.
Az esti infúzió után már alig van ébren, szundikál, azért hallja amiről beszélgetünk, mert néha hozzászól szemlehunyva. 
Lassan indulni kell, megyünk apához, ő meg csak mesél, mesél arról milyen neki most, hogy mennyire anya volt az "élete", és hogy mennyire más neki ez, össze sem hasonlítható azzal amikor a szüleit veszítette el. 
Azt mondja a a szülő és gyermek kapcsolata , egész más mint a párkapcsolat. 
Anyával össze voltak "nőve", és most nem találja a helyét, most nem tud mást, csak minél többet vele  lenni, és  ha nincs vele, bánkódni. Utána.

Én pedig továbbra is megrendült vagyok. 
Mint a gyermekük, mindkettőjüket sajnálom.
Anyát aki szép lassan "elmúlik" az életből. Apát akinek ezt végig kell néznie, élnie.
Hogy annak, akit a világon mindennél jobban szeret, ezt kell megélnie, és ő nem tehet ellene semmit. 


Ma már korán 9 re be akart érni apa, hiszen ha nincs ott anya nem eszik, ezért mi nem maradhattunk sokáig, nekünk nem volt megengedve  a bármikor  bejöhetünk.
A nővérek hozzáállása sem volt épp családbarát, de ez egy másik történet lenne,  így egy óra múlva mi hazaindúltunk, nehéz szívvel, hogy vajon látjuk-e még?

Mindannyiunkat az vigasztal, hogy valóban, szép és "gazdag" életük volt együtt.
Olyan szeretetben és harmóniában amit kevesen élnek át.

Folyó ügyek...

Már útban hazafelé. A honnan, az jóval érzékenyebb téma, arról nem menet közben, mobilról fogok írni.
Megállunk egy útba eső kútnál, folyó ügyeket letudni.
A fiúknál várakozás sincs, a lányoknál tömött sor.
Hazáig nem bírom ki, kivárom.
Na végre.
Te jó isten. Hangosan "Azta kurva!" lett belőle.
Most komolyan, én is nő vagyok. Nekem is nehéz megoldani frappánsan.
De basszus, ez itt körbevizelve úgy hagyva, benne egy kazalnyi kéztörlő! papír, ami masszív dugulást okozott.
Nincs más, itt kell megoldanom, tekintettel a kinn kígyózó sorra.
Valahogy rendbe teszem a helyet annyira, hogy ne ússzak más hugyában, és hányás nélkül elvégezhessem a dolgom.
Közben, meg azon gondolkodom, hogy ezt egyvalaki követte el, vagy többek munkája fekszik benne?
Bárhogy is van, tisztelet a kivételnek, de némelyik nő, iszonyatos, igénytelen disznó.

Amit szeretek...

Édesanyám sütőtököt kíván.
Nálunk meg  szerencsére ez ilyenkor is beszerezhető, legtöbb kis üzlet, meg zöldséges nyitva tart.
Elindultam hát, beszerző körútra. Annyira szép idő van, hogy gondoltam minél lassabban haladok annál tovább élvezhetem.
Meg ha már minél tovább akkor, kitértem az éjjel-nappali dohányboltba, Dr. Pepper, vaníliás cola-ért, csak mert oda vagyok érte. 
Valójában a karamelltől olyan klassz mandulás az aromája. Tényleg :D
Oda vissza a Népkerten át andalogtam. 
Ha ilyen napsütéses az ősz, akkor imádom. Ahol élek, azt is.
Szép. Szeretem. A sorrend mindegy. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hjaaa.. tök is volt, igaz csak kettő, de én abból is válogattam. Nem tudtam eldönteni, hogy a hosszú vékony, vagy a kicsi, de nagyon vastag legyen, amit végül viszek.

A két srác érdeklődve nézte, végül a vastagot vettem kézbe,  megkérdeztem, nincs csak ez a kettő? 
Válasz helyett  vigyorogva bólogattak, és érdeklődtek, jó- e a zene, amit hallgatok? :)

Fényképek

Azokat válogattunk lánykámmal.
Anyámnak.
Nyomtattam neki párat az otthonukról, az imádott növényeiről, amiket a kórházban nem láthat.
Párat meg, ami kellemes, örömteli élményeket idézhet benne.
Közben mi is emlékeztük, hol nevetősen, hol a jelenlegi helyzet tudatában, szomorúan.
De, a fényképek jók, nagyon jók! Képek nélkül is tudjuk, mennyi mindent megéltünk és csináltunk együtt, de klassz volt újra felidézni, naháááát.....!
Azt hiszem örülni fog neki. :)