Üdvözöllek a blogomon!

Kedvesszomszéd

Direkt van egybe írva.
Mert hogy az.
Ha a bentről, a lakásból nézem, a baloldali, ha a lépcsőházból a bejárati ajtóm felől, akkor a jobboldali.

Nagyon igényes népek ám! Bemenet, kijövet is a lépcsőházban veszik le/fel a lábbelit, aztán zokniban mezítláb lépnek az előszobájuk szentségébe, az említett lábra valót meg kézben viszik be.
Nincs ezzel semmi baj, szeretik ha rend, tisztaság van körülöttük.

Amivel nekem a problémám van, az az, hogy ez a híres rend és tisztaság igény, kizárólag a kis otthonuk területére korlátozódik. Ami azon kívül van, azt pont leszarják.

A bűzölgő, nem ritkán undorító levet eresztő szemeteszsákjaikat, rendszeresen tárolják kinn órákon, néha fél napig is az ajtó előtt, hogy majd ha valaki megy leviszi. Előfordult, hogy a második szintig folyt le a kovászos uborkalé, a kinn felejtett zsákból, amit szintén én takarítottam össze két nap után mert nem bírtam elviselni.

 

Aztán a festéskor útban lévő cserepes növényét is az én bejárati ajtóm elé tette le, nem tudom milyen meggondolásból, de amint eltettem egy kevésbé zavaró helyre azonnal visszatolta elém, mindaddig amíg egy szívhez szóló kis üzenetet nem hagytam neki a virág levelei között:
"A növény nem az enyém, és nem is szeretném örökbe fogadni! Én sem tudok kijárni így tőle, legyen szíves keressen neki olyan helyet, ahol senkinek sincs útban. Köszönöm!"
Ezek után a növényke lekerült a lépcsőfordulóhoz, és azóta is ott kornyadozik, igaz a festésen fél éve túl vannak. Talán jobban járt volna ha örökbe fogadom. 

Ma vittem le a szemet, és utána elugrottam a pékségbe friss kenyeret venni.
Mire visszaértem őfelsége a kedvesszomszédnő, vagy férje ura már kiporszívózott. Porzsákot is ürített.
Ezt onnan tudom, mert a lépcsőházi linóleumon ott volt a szemetesvödör porral határozottan körülhatárolt nyoma.
Azóta eltelt kb. két három óra, jöttek mentek / az ajtócsapódásból, és zörgésből ítélve/, de az említett kis kompozíció tartja magát.
Mutatom!




És közelről egy kellemes kis porcica.


Nos igen! De semmi baj majd lesz a szerdán takarítás, addig meg átugrálom, vagy megtanulok repülni.
Ugyanis fura mód, bár nem a kezemben viszem be a lakásomba a cipőmet, nem szeretem behordani a kinti mocskot én sem!

Felhajtó erő

Egyik volt párom írta ezt mondatot valaha a blogjában. 
" Nincs felhajtó erő az életemben."
Fura módon tökéletesen értettem, csak akkor én még soha nem tapasztaltam ezt az állapotot. Mindig volt ami lelkesítsen, motiváljon, előre hajtson, pezsgessen.
De egy jó ideje, most már mondhatom azt két éve meg is élem. Egyre inkább. 
Most nem kell arra gondolni, hogy ez egy reménytelen kilátástalan és depresszív érzés, mert nem az. 
Inkább olyan, mint amikor az ember ücsörög a termálvizű medencében. Ellazulva, lelassulva, néz ki a fejéből, és az égvilágon semmi más nem foglakoztatja, csak az hogy jelen van. 
A probléma csak annyi, hogy ez a termálmedencében, teljesen természetes, és magától éretetődő,  a való életben meg annyira nem. Hiányolom a lelkesedésemet, a virgoncságom. 
Olyan vagyok mint öreg macska a Brémai muszikusokban: "Megvénültem,  fogaim is kicsorbultak, jobb szeretek a kályha mellett dorombolni, mint egereket hajkurászni ..."
Már nem érdekel az sem hogy minden nap hódító, elbűvölő legyek, mert ki tudja épp most találkozom majd életem párjával, - ami az eddigi tapasztalatok szerint meg sem született, és valójában nincs is igényem rá. Ez itt nem a sértett lemondás, hanem az önismeret. 
Sőt én tökéletesen elégedett voltam az életemmel, és a magam köré szereveződött, teremetett körülményekkel. Szeretettem. 
Csak aztán, a korábban lelkesítő munkám egyre lehangolóbb, elkedvetlenítőbb, sok energiám elemészti a folyamatos kompenzálás, a rugalmasság megtartása, az egyre változó feltételekre való reagálás. 
Édesanyám meghallt két éve, a lányom idén októberben külföldre települt a völegényével, és így már nem kerek a világom.  A két számomra legfontosabb személy került ki az intim szférámból. 
Újra lehet tervezni, szervezni, és ez meg is történik, csak én úgy szerettem ahogy volt. 
Most nem szeretem.  Nem találom komfortosnak. Nem érzem magam harmónikusnak benne. Nem is akarom megszeretni. 
Ez az amitől eltünt belőlem a felhajtó erő.

Milyen kicsin múlik

Egy egész napunk alaphangulatát meg tudja határozni milyen érzésekkel, hangulattal keltünk fel reggel.
Sőt az is, milyennel tértünk nyugovóra. Ezért mondták mindig a bölcs öregek, köztük a nagymamám, "Fiacskám, sose feküdj le haraggal! Mindig úgy térj nyugovóra, hogy a lelki békéd helyén legyen!"

Ez nagyon igaz, mert tegnap bizony, egy bizonyos érzelmi ügy miatt, kissé feldúltan feküdtem le, és nem valami derűsen, motiváltan ébredtem, hanem lehangoltan és fáradtan.
Ez aztán húzta magával, a folytatást.
Egyrészt, mindenre érzékenyebben reagáltam, egy egy környezeti hatás, amit máskor talán észre sem veszek, vagy ha észlelem is legyintek és megy minden tovább, most sokkal többet nyomott a latba.
Bár igyekeztem visszaterelni a hangulatom, és a környezetre való reakcióim a megszokott állapotba, nem voltam sikeres.
A sparban szoktam reggelit venni, és néha ebédre valót is. Ma a szokottnál jóval korábban értem oda, így a szokásos "dugót" a pénztárnál el tudtam kerülni. Még örültem is neki, hogy na, a nap első pozitív élménye, alakul a hangulatom! A pénztáros nő energikusan dolgozott, gyorsan sorra kerültem. Derűsen köszöntem neki, hamar lehúzta a termékeimet, kártyás fizetés, PayPass pillanatok alatt, majd a pontgyűjtő kártyát is átnyújtom. Fürgén elrakodok, pont kész a hölgy, nyújtom a kezem a /pontgyűjtő/kártyámért mosolyogva. A pénztáros nő erre, flegma arccal levágja elém a sima, csúszós rakodópultra. Nem letette, hanem a szó szoros értelmében leba..ta elém.
Először csak megdöbbentem, majd bosszús is lettem, a mosoly pedig egyből lehervadt az arcomról.
Tudom nem nagy dolog. Máskor fel sem venném. De ma egyszerűen nem értettem meg, hogy ha én valakivel derűsen kedvesen veszem fel a kontaktust, és átnyújtom a kezébe a kártyát, és még mosolygok is rá, akkor neki vajon mi az oka arra, hogy teljesen elutasító, negatív módon, lekezelően viszonyuljon hozzám?
Apró kis incidens volt, ahhoz mégis elég hogy megbántson. Na, aztán a gyerekek is elég feszültek, hangosak voltak benn, sokszor összetűzésbe keveredtek egymással, és a szabályok áthágásával velem is.
Nem sorolnám a derűs, nyugodt, harmonikus délelőttök közé.
Nos igen apróságokkal kezdődnek a nagy dolgok.
Mennyivel jobb lett volna, ha egyszerűen a kezembe adja vissza azt a kártyát.


Lenni vagy nem lenni?

Jött az ötlet  tegnap,  színházba szeretnék menni. De, mit nézzek meg? Megtetszett az Eszenyi rendezte Hamlet cselekményének leírása, gyorsan vettem is rá jegyet. Igaz már csak a karzatra volt jegy, /a Vígszínház gyönyörű, önmagában is egy élmény/,de szerencsére a bal szélre kevesen vesznek jegyet, így át tudtam ülni egy megfelelő helyre, ahonnan láttam is.


Na ez a Hamlet nem az a Hamlet! De ha valaki szereti az újszerű, merész feldolgozásokat, amiben sértetlenül megmarad az eredeti mondanivaló, csak trendi vagány új ruhában, annak mindenképpen ajánlom. Nekem nagyon tetszett. A Hamletet alakító ifj. Vidnyánszky Attila valami zseniális, viszi az egész darabot a többiek meg, ki ügyesebben, ki gyengébben asszisztálnak neki. 

Hegedüs D. Géza, a tavaszi Don Juan ban alakított erősen elhízott Sganarelle-je után jóval sportosabb lett. 
Jelentősen lefogyott, ami kifejezetten jót tett Claudiusnak, ugyanis a második felvonás egyik jelenetében, meztelenre vetkőzik, majd pucéran, kivillanó fenékkel imádkozik a medencében. A többit a színpad jótékony sötétjében csak sejteni lehet. 


A darab kifejezetten hosszú több mint három órás. 19.00-kor kezdődött, és 22.21-ig tartott.
Volt akit nem is kötött le, előttem egy hölgy a mobiltelefonját basztatta, ezt onnan tudom, hogy a képernyő fénye pont az arcomba vágott, jelentősen zavarva ezzel a műélvezetben. Azon gondolkodtam, hogy megkérem csinálja már úgy, hogy ne világítson a szemembe, de aztán vettem egy nagy levegőt és hagytam a csudába. A második felvonásra végre abbahagyta. 
Pedig voltak szerintem kifejezetten veszélyes jelenetek, manőverek, pl. amikor Hamlet, valódi karddal, kaszabolja a szófát aminek a belsejében Polonius rejtőzik. Igaz hogy Fesztbaum Béla pont a másik oldalon lapul, de akkor is! 

Azt meg majd elfelejtettem hogy egyik nagy költőnk egy igen ismert 1935 november 21. írt verse is elhangzott. Ami hm.. ma is aktuális lehet....
Többet nem is írok róla, érdemes megnézni. Mert még humoros is!

Hazafelé a múltkori incidens hatására úgy figyeltem a buszon, mint egy ugrásra kész nyúl. Lehet hogy csak bebeszéltem magamnak, de megint ült velem szemben /pedig most nem is a szokott helyemen utaztam/ egy férfi szintén sörrel a kezében aki sanda módon nézett rám, sőt minő meglepő ott szállt le ahol én szoktam. 
Mivel olyan várakozó módon tette, / felállt, de visszaült, miután nyílt az ajtó elindult, majd megállt, végül azért csak lelépett/ mint aki tudja hogy ott szoktam leszállni, juszt se ott szálltam le, hanem később és egy másik járattal visszajöttem a saját megállómig. Jól összezavartam mi?! 

Kezemben az élesített önvédelmi sprayvel azért megint csak kerülőúton mentem haza. 
A csudába is! Évekig, mit évekig?! Soha eddig! nem történt még hasonló sem, most oda a nyugodt éjszakai buszozgatás. Illetve azzal semmi gond, csak a buszmegállótól hazasétával. Erre ki kell találnom valamit! Vagy valakit? 

Pénteki para

Péntek este Indeed koncerten voltam a Betyárban Budakeszin.
A hely rendszeresen otthont ad, kevésbé ismert bandáknak. A szóban forgó estén kettőt is hallhattunk, /volna/, mert mi kifejezetten
az Indeedre mentünk, és nem maradtunk, mert többen korán keltek szombaton.

Az Indeedet, leginkább rockegyüttesként határoznám meg, olyan nagy nevek által motivált hangzással, mint The Beatles, Nirvana, The Doors, Black Sabbath, Colour Haze, Jane's Addiction, Jimi Hendrix, Led Zeppelin. 
Engem elsőre elvarázsoltak. A mostani koncert az új album bemutatója, szintén remek volt, bár én jobb szeretem ha  a Könyvtár klubban lépnek  fel, mert az a hely jóval szellősebb, és valahogy közvetlenebb, annak ellenére, hogy jóval nagyobb a tér. 

A koncert végén kellemes zenei élményekkel sétáltunk két megállót a Bp. Közigazgatási határáig, majd a 22 buszt sorban egymás után hagytuk el, én jöttem végig a Szél Kálmán térig. Innen az utam az Őrsig metrón, majd onnan busszal egészen hazáig eseménytelen derűvel telt. 
Illetve nem egészen, de azt csak akkor tudtam meg amikor már leszálltam. 

Ugyanis úgy a célmegálló előtt, kb. 3 megállóval felszállt egy általam korombelinek, vagy talán valamivel fiatalabbnak vélt férfi, sörrel a kezében. Felületesen néztem rá, és pusztán azért, mert egyedül ő szállt fel így nem volt nehéz észrevenni. 
Én rendszerint a második és harmadik ajtó között, a csukló rész előtt  a menetiránynak háttal elhelyezkedő külső ülésen foglalok helyet, ha szabad épp.
Az említett férfi a busz leghátsó hármas ülésen foglalt helyet velem szemben. Miután ezt konstatáltam, én nem is foglalkoztam vele többet. Egyszer pillantottam arra felé amikor valaki ismét felszállt a hátsó ajtónál, és akkor láttam hogy érdeklődve figyel, egyébként az ablakon néztem kifelé.

Amikor leszálltam sem vettem észre hogy ő is ugyanezt tette, csak akkor amikor a rágómat kidobni a kukához mentem, majd visszafordulva majdnem beleütköztem az úriemberbe.
Olyan arcot vágott mint aki jelenést lát, én meg kikerültem és haladtam hazafelé.
A gyér forgalom miatt át tudtam sétálni az úttesten nem mentem el a zebráig. Amikor átértem, szokás szerint körülnéztem, és észre vettem hogy a férfi, még mindig sörrel a kezében irányt változtat, ő is átjön az úttesten, és jön abba az irányba amerre én. Hmm nem tetszett a dolog, kicsit tempósabbra vettem az iramot, és most már célzottan tekintgettem hátra. Jött, ő is gyorsított. Kerülő utat választottam, hátha másfelé megy de nem. Amikor befordultam a szomszéd ház elé, már jelentősen csökkent a távolság. Hogy szégyen-e a futás, nem tudom, de vitathatatlanul hasznos. Én biza úgy kilőttem mint nyúl, és jó nagy kerülőt téve / hogy még véletlenül se tudja melyik házba megyek be/ hazaiszkoltam.
Elég parásnak tartom ezt az esetet. Pedig nem is volt késő, még 23 óra sem. Eddig még nem volt hasonló eset, pedig rendszeresen járok haza jóval későbbi időpontban.

A szombat jóval nyugodtabban telt. Eredetileg egy Szentendrei kirándulást terveztünk, de mire kitakarítottam, kiteregettem, főleg mire összetollászkodtunk a napsütésnek nyoma sem maradt, viszont esni kezdett, és olyan hűvös szél fújt, hogy újraterveztük. Lett belőle egy alkatrészbeszerzés, a kreatív hobbinkhoz, meg egy távol-keleti étterem a király utcában, ahol /számomra/ isteni Tom Yum levest készítenek. Aztán vadul kerestünk cukrászdát ahol az idei ország tortáját meg tudtuk volna kóstolni, de nem találtunk. Ez egész biztos a mi ügyetlenségünkön múlott. Merthogy nem ott kerestük ahol van is. Este házimoziztunk, egy kis borocska társaságában. Többek között újra néztük a „Kész katasztrófa „ című alkotást, és megállapítottuk, hogy ez rólam szól.

Ma pedig heverde van. 
Hja és kipróbáltam a kávét vajjal. Nem nézett ki jól és az illata sem ígért sok jót. Ám az íze..., meglepően kellemes. Selymes, és lágy lett a kávé tőle. Aki nem hiszi járjon utána.

Baj, az van..

Azt mondják 7 évente megújul az ember. 
Én a változtatás szükségességét érzem. Beleuntam a munkahelyemen a szakmailag langyos kakiban tapicskolásba, miközben emberileg, meg darálják egymást az emberek. 
Eddig lesz....tam, de most már irritál ez az ostoba, nem törödöm, dilettáns keresztbe rakás. 

Annyira telítődtünk, hogy még M-el is összevesztünk tegnap azon, ki is írja meg a naplót. 
Tavaly végig én írtam, és most jeleztem idén nem szeretném, erre ő kifakadt hogy de ő megint megírta a mulasztásit, mert szerinte azt mondtam hogy én azt nem szeretem  írni. 

Hogy mikor az rejtély, mert idén egyszerűen magához ragadta és közölte, hogy akkor ő megírja. Esély nem volt rá hogy esteleg én csináljam. 
Igaz erőszakoskodhattam volna, már akkor jelezve, hogy a naplóról viszont lemondok, de úgy voltam vele,  a fenébe is, miért nekem kell kezdeményeznem mindig  feladatok felosztását. 
Utólag belátva jobb lett volna lenyelni ezt a békát, mert ha nem ezt, egy másikat biztos le kell majd nyelnem, ami lehet hogy nagyobb, nyálkásabb, undorítóbb lesz, és ráadásul váratlan. 
Nem szeretem a feszültséget, egymásnak seggel forogva nem lehet gyerekközösségben dolgozni, és be is látom, hogy intézhettem volna másként is. 
Szokásomhoz híven,  ezért ismét én voltam aki a békülést kezdeményezte, és elsőként bocsánatot kért. 
Sajnáltam volna, ha a lassan 7 éves nagyon jól működő munkakapcsolatunk pont a végére romlik meg. 
Ugyanis jelenkeztem a lábápoló képzésre.  Amit korábban már megbeszéltem vele. Tartottam tőle, hogy a pénteki képzések miatti cserének nem fog örülni, és nehéz lesz vele megbeszélni, a kutyái miatt, de egészen örömmel egyezett bele. 
Ha haragban lennénk kellemetlen lenne tőle szívességet kérni. 

Na de hogy a tegnapi napom teljes legyen, a gyerekkel is összeszólalkoztam, mert azt találta mondani, hogy azért nem tudok számomra is vonzó normális pasikkal összeismekedni, mert túl sok szarsággal foglalkozom. 
Mint pl. ha együtt utazunk, soha nem mulasztom el megjegyezni, hogy a buszon büdös van.
Na de könyörgöm! Ha egyszer tényleg büdös van?!
A mosdatlan, ápolatlan, dezodort nem használó, izzadt emberi testek kipárolgása, egy zárt térben igazán és minden túlzás nélkül kib.....tt  büdös! 


Nem gyenge...

..délelőttön vagyok túl.
Ha most melegebb lenne az idő, azt mondanám, az alsó neműmből is csavarni lehet. De mérsékelt a hőmérséklet, úgyhogy legalább ilyen gondom nem volt.
Viszont benn voltak 21-en,  csak három hiányzott.
A régi motorosok is elszoktak  nyáron a hazai pályától, mentek volna mindenfelé mint a bocik. Kaptunk három új "dedet" is.

Mindhárom fiú, így a javukra eltolódott a nemek aránya.

Egyiküket ismerjük Ő, újrakezdő csendes aranyos kis srác, tavaly még sok(k) volt neki, ma már vitézül bejött, csak a létszám emelkedésével arányosan növekvő hangerő okozott neki némi kellemetlenséget. Ennek ellensúlyozására be is fogta a fülét és úgy sétált a kis drága. Felajánlottam neki hogy menjek ki az öltöző/ előtérbe, kicsit egyedül autózni, és ezt nagyon hálásan fogadta. A délelőtt hátra lévő részét lelkesen ott is töltötte.

A másik kisfiú is egy cukorbogyó, gyönyörű, intelligens, és nyugodt.
De a harmadik! Na vele lesz feladat. Otthon eddig nem sok határt húztak neki. Korához képest jelentősen önállótlan, még kezet mosni sem tud egyedül, viszont a makacssága és akarata ezzel szemben igen fejlett. :) A szövege meg valami pusztító. :D Alig lehet kibírni nevetés nélkül. Óriási fazon!
Holnap a mai három hiányzó is befut!
Sebaj, úgy szép az élet ha zajlik. Csak eleinte fárasztó. ;)

Vasárnapi frász

Ez olyan hétfőt megelőző érzés, ami csakis nevelési időben jelentkezik, szabadság alatt sosem.
Már félálomban ébredés előtt sunyin bekúszik a sejtelem a gondoltaim közé, hogy holnap hajnalban kelés, és kezdődik a kihívás. Túlélésre játszunk mi ott benn már régen. Arra hogy ki bírja tovább az életkedve megőrzésével.
Számos nehezítő tényező van, leginkább a saját kollégáink, és a fenntartó/üzemeltető, ahogy tetszik. A feltételek folyton változnak, leginkább romlanak, döntési jogod van, de minek, mert egy elégedetlenkedő szülő fellépése nyomán, azonnal hatályát veszti a legutóbbi utasítás is.
Így aztán nem csoda ha hülyének nézik a végrehajtót.
Persze, erre is van megoldás, vitás kérdésekben azonnal a vezetőséghez irányítunk mindenkit. Rendezzék el ahogy akarják. Csak így meg minek vagyunk ott?

Szóval ilyen gondolatok ébresztettek. Pedig a párduc is rendes volt, nem vernyákolt nekem hatkor hogy ő éhes. Csak akkor csapta a farkát az arcomba elsétálván az ágyam mellett, amikor látta hogy mozgolódom.
Természetesen még a kávé főzés előtt kapott enni, mert akkor oda a nyugalom.
Én viszont szeretek bambán kinézni a fejemből, miközben készül, és a forró kávéval visszabújni az ágyba, lassan kortyolgatni, és élvezni, hogy még csak vasárnap van, és ma még addig heverek amíg jól esik. :)

Itt van...

...az ősz. Itt van újra.

Igaz, hogy napközben ez nem így tűnik, de vannak egyértelmű jelei.
- /Vége van a nyárnak/ Hűvös szelek járnak. Különösen kora reggel, amikor dolgozni indulok, illetve késő este, amikor az aktuális programomról tartok hazafelé. Ilyenkor elkel a melegebb felső ruházat.
- Hallom károgni a varjakat reggelente, ma már, az ablakommal szemközti platánfán fészkelő vadgalambokat is. Nem tudom hogy csinálták, de károgva búgtak, vagy mifene.
- Szeptember 1-én kezdődik az iskola. Ha netán bárki figyelmét elkerülte volna ez a tény, akkor a Bkk járatokon kaphat tájékoztatást erről. Hiszen az alig néhány perces menetidő alatt, többször is elhangzik az információ, miszerint péntektől megkezdődik a tanév, és ettől a naptól kezdve a Bkk járatai az iskola tanítási idő alatt érvényes menetrend szerint fognak közlekedni.
Lesz majd tömegnyomor. Örülök, de tényleg.

Más!
Hogy mennyire igaz a mondás, hogy vigyázz mit kívánsz, mert még megkapod, arról a napokban ismét meggyőződhettem.
Azt tudni kell rólam, hogy múlhatatlan érdeklődést tanúsítok a gasztronómiai élvezetek iránt.
Semmi, de tényleg semmi nem tudja elvenni az étvágyam. Nekem mindig van egy jó okom az evésre. Ahogy mondani szoktam gasztroholista vagyok.
Néha irigykedek az olyan emberekre akik ha feszültek, nincs étvágyuk. Miután az, hogy szeretek enni, egyre inkább meg is látszik, néha vágyakozva gondoltam arra, de jó lenne ha néha nekem is elvenné valami az étvágyam.
Hétfő óta fáj az álkapcsom. Eleinte csak rágás közben, ma reggelre már akkor is ha ásítok. Kivételesen legkevésbé enni vágyom. Megkaptam amit akartam. Nem is tudom miért nem örülök neki. :)

Hogy micsoda?

"A nő munkája végül a férfi, tetszik vagy sem, magánnyal fizet, aki a karriert tolja" (?)



Egyik nap megosztottvalaki egy bizonyos oldalon egy videót. 
Nem a lenti videó volt, hanem egy másik. 
Az nekem nagyon tetszett és több videót is megtekintettem az alkotótól. 
Pl ezt is ami itt látható. Sok mindenre választ kaptam, de van amit én egész máshogy látok. 

 



Azzal tökéletesen azonosulni tudok, hogy a férfinek és a nőnek egyaránt életútja, életszakaszai vannak, amikben más más szinten van az önismerete, és mások a céljai. 
De ahogyan ezt tovább boncolgatja a kapcsolatok tekintetében az nagyon a férfire van kihegyezve. 
Hááát......bizonyos kijelentésekkel és állásponttal nem értek egyet, nagyon nem.


Vegyük sorba. 
-A férfi akkor van készen, akkor férfi, ha megtalálta az útját, a tevékenységét, a dolgát, "szolgálatát" úgymond, amit ő felvállal lelkesen, csillogó szemmel megy és csinál. Tehát akkor kezdődik a férfi ha megtalálta a hivatását. 
Na és mi a nő szerepe? Az hogy a férfit ebben támogassa. Akkor kezdődik nő ha segít egy férfit.
" A női tartás hülyeség!" 
A férfinek
odaadás kell, érezze hogy ő lelkesítő a nő számára, és lelkesítő annyira, hogy ezért áldozatot képes hozni. Időt energiát, figyelmet, megerősítést, anyagi áldozatot, munkát hajlandó belefektetni. A női erőnek magabiztosságnak ára van, a magány! 
"A Nő munkája végül a férfi, tetszik vagy sem, magánnyal fizet aki a karriert tolja"
A nők nagy része abban teszi az energiát hogy dolgozik, mert nincs aki eltartsa, nincs pénzes pasija, de vajon tett e azét hogy legyen? Lehet hogy nem hiszel benne eléggé ahhoz pénzes legyen, nem segítetted eléggé benne! Nem mászkálnak szabadon kész pasik! Úton lévő pasik szaladgálnak akiknek még tovább kell lépniük, és te kellesz ehhez, hogy segíts neki tovább lépni! Ha te a munkád szereteted az odaadásod az alázatod belefekteted, akkor lesz egy működő férfi női egység. A férfi kívül a nő belül, és a nő munkája végül a férfi. Ami nem jelenti azt hogy ne lehetne munkája, mert lehet, de a legfontosabb mégiscsak az együttműködés legyen. A férfinek vannak céljai, iránya amit akar a nő ebben hisz, a nő a bölcsesség forrása, kommunikál a férfival, kettejük közötti szeretet pedig az erőforrás, és létrejövő egységben lehet eredményesnek lenni. 
"A férfi azzal marad aki a saját továbblépésének útján többet tud neki adni"




Nos hát ha a férfi működését nézzük, azt mondom értem én. A férfinek kell cél akarás, amibe beleáll. 
De azt, hogy én mint nő, ilyen kiszolgáló, generáló szerepet töltsék be, és én mint nő ott kezdődök, hogy pusztán segítek egy férfit, azt önmagában nem tudom elképzelni.
Eltudom, de csak abban az esetben, ha én valóban azt érzem hogy számomra a férfi lelkesítő, lelkesítő annyira, hogy abba időt energiát, megerősítést, szeretetet, tudok befektetni, önként, és feltétel nélkül, mert a férfi tudja mit akar, és hogy, arra határozottan halad, és az adott céljaink, útirányunk, ahol az életfeladatainkban tartunk, az harmonizáltatható, oda én beilleszthető vagyok! Na oda tudok és akarok energiát befektetni. 
Nem tudok hinni, és nem tudok lelkesedni egy férfiért aki nem magabiztos, aki nem tudja mit is akar, nincs meg a cél, egyáltalán nem arra megy amerre én is szeretnék, mert nincs meg az irány sem, és aki arra vár hogy majd az én odaadásom ebből kilendíti. És igenis nekem is vannak elképzeléseim céljaim irányom, és ha ez a magabiztosság nem vonzó, és csak akkor lennék kelendő ha én simulnék a férfiébe, az enyémet hátra hagyva, az nekem nem járható út. Ha ez magánnyal jár, hát istenem. Bár én nem annak, hanem független, önálló életnek érzem.





Mocsok

Ezt még korábban írtam, nyár elején. 

"Második napja vagyok szabin, és már kezdem felfogni is.
Meglepő de ha nem KELL, akkor korán ébredek, ma is már fél hatkor.
Nem ugrom ám ki az ágyból, laptop be, válaszolok e-mailokra, olvasgatok a neten, érdekességeket, híreket, új kreatív ötleteket, na és persze  naplókat is.
Aztán kávézom, és megtervezem a napom.
Tegnap a porszívózsákért mentem be a belvárosba, és a gyöngyrendelésemért, meg vettem egy két dolgot a röltexben a varráshoz. Gumi, csipke, varrógéptű stb. Ma a piacot terveztem be, és befejezni a varrást, amihez tegnap alapanyagokat vettem.

Szóval indulok a piacra lépek ki a lakásból, és mit látok az ajtóm előtt közvetlenül a baloldalon?!
Egy undorító szétfolyt ragacsot.
Hát persze a szomszéd tegnap megint kihelyezte a szemeteszsákot néhány órára, hogy majd ha megy, leviszi. Aztán a dinnye, meg még ki tudja minek a leve, szétfolyt ezen idő alatt. Na náá, hogy nem takarította fel. Nem szokása. Volt, amikor a második szintig csöpögött le, a kovászos uborka leve. Azt is én takarítottam fel, mert nem bírtam se nézni, se szagolni.

Az ilyen embereket nem értem.
Ez a család különösen fura fajta. A cipőjüket is a lépcsőházban veszik le, és csak mezítláb vagy zokniban lépnek be a lakásba, a lábbelit a kezükben viszik be. Kifelé ugyanez. Kihozzák a cipőt, leteszik a lábtörlőjükre, ők a lakásban állnak, majd a lábukat egyenként cipőbe helyezve haladnak ki.
Az említett lábtörlő, - a lakásban lévő feltételezett patikarenddel ellentétben, rendkívül elhanyagolt, és koszos- szerintem akkor volt utoljára tiszta, amikor még nem volt lépcsőház takarítónk, és szintenként mi takarítottunk, egyebek között a lábtörlőket is kirázva porszívózva.  Akarom mondani a mi szintünkön én és a jobboldali szomszéd. Mert az említettek soha.
Szóval, ők úgy vannak ezzel az egésszel, hogy az ő házuk az ő váruk. Ami benn van, az a fontos, ami kinn, azt meg pont lecarják.
A nőnek egyébként is olyan arckifejezése van mint aki citromba harapott, összepréselt ajkakkal beszél, és olyan fensőbbséges modorban, mint a ki fact is selyemkendővel fogja meg, aztán lehet hogy csak a száját törli meg vele utána. 

Na mindegy! Miután a piacról megjöttem feltakarítottam. Most már jobban érzem magam. Nekem nem csak az a fontos, hogy bent rend legyen, hanem mindenhol rendet szeretek magam körül ahol megfordulok.

Ettem amúgy isteni virslis levelest az albán pékségben, Lehet hogy egészségtelen de baromi finom. Mindig friss, ropogós, és szinte még meleg.
Vettem egy nagyobbacska dinnyét, és a párducnak almot, most megint visszatértem a régebben használthoz, mert valahogy bármi mást próbálok ki egyik sem tetszik neki.
Válogatós, hisztis dög, akárcsak a gazdája!  "

Variációk egy témára

Avagy így ismerkedtek ti /egyes férfiak/!
A beszélgetések lezajlottak a közelmúltban,  egy társkeresőn.
A nevek kitaláltak, egyezés a valós személyekkel pusztán a véletlen műve.


" -Szia Gábor vagyok ismerkedhetünk?
-Szia! Mónika, igen! Kezdj hozzá.
-Lehet intim is?
- Te ezzel szoktad kezdeni? Személyes szituációban is?
- Igen!
- Egyből az intim kérdések, vagy előrántod a farkad?
- Volt már rá példa hogy előrántottam, különben is te írtad hogy kezdjek hozzá, akkor mit kritizálsz.
- Végül is....de elköszönök én nem így gondoltam. Szia!
. - ............................... ( Cenzúrázott vulgáris tartalom. )"


"- Szia! Péter vagyok!
- Szia! Mónika!
..........................................................
........... ..............................................
..........................................................
/ a pontozott rész a beszélgetés kulturált, értékelhető és érdemi része/
- A lányodnak van barátja?
- Igen van.
- Jól kijöttök?
- Igen. Nagyon szimpatikus, rendes srác.
- Helyes?
- Igen.
- Dugnál vele mi?
-Tessék?! Nem, eszembe sem jutna!
- Na ne mond már! Azt mondtad helyes!
- De ebből hogy következik az,hogy akkor már egyből szexelnék is vele? Miféle gusztustalan feltevés ez?
- Jól van már mit vagy úgy oda? Viccnek szántam!
- Nem találom annak.
- Azért mert egy savanyú picsa vagy azért! Na csááááá!

A szex a lényeg ?

A téma adja magát

Először is örülök, hogy egy tagtárs, akit a felhasználói szabályok értelmében nem nevezek nevén, újra ír.
Szeret(t)em a véleményét vállaló, és igencsak motiváló írásait. Ki így, ki úgy látja, van akinek tetszik ,van akinek nem, de az tuti hogy nem lehet nem elgondolkodni rajta. Legalábbis szerintem.

Nos van itt ez a mit akar nő téma.
Olvastam egy könyvet nem olyan rég. Az egykori legjobb barátnőmtől kaptam ajándékba. A címe: Barbara Pease- Allan Pease: A férfiaknak szex kell, a nőknek szerelem/örök ellentét

Link: https://www.libri.hu/konyv/barbara_pease.a-ferfinak-szex-kell-a-nonek-szerelem.html

Már amikor belekezdtem az eső néhány fejezet után azt gondoltam meg a nagy büdös francokat! Végig olvasva meg teljes biztonsággal állíthatom, én akkor vagy nem vagyok NŐ, vagy ez az egész úgy hülyeség ahogy van!
A magam részéről, igenis szexet akarok elsősorban.
El sem tudom képzelni, hogy bármilyen kapcsolatban legyek bárkivel, aki nem hat rám szexuális vonzerővel.
Hiába az azonos értékrend, hasonló érdeklődés, hiába nézek fel rá mit ragyogó elme, páratlan intellektus, és irigylésre méltó egzisztencia, ha nem érzem azt, ha csak egymásra nézünk, hogy úhh bakker de letepernélek, vagy nem támadnak mocskos gondolataim, a leghétköznapibb tevékenység közben.
Ha ez a hatás nincs meg / legalább a kezdeti időszakban, tudom tudom aztán ez csillapodik, bár nálam ha egyszer megvan, nem igazán szokott ez elmúlni több éves kapcsolatban sem/ akkor semmi sincs meg.
Szóval talán renitens módon nőként azt mondom, igenis mindenki szexet akar!
A többi, csak ezután következik!
Hjaaa az már megint más kérdés, hogy kinél mi is váltja ki ezt a szexuális vonzalmat! 




Ki tud szebben hazudni?


A Puskin art moziban igyekeztem egy másik filmre jegyet foglalni, amikor megláttam ezt a címet. 

Frantz. 

"1919-et írunk, az első világháború véget ért, a hatása azonban még nem múlt el nyomtalanul. A német Anna vőlegényét, Frantzot gyászolja, aki a fronton vesztette el az életét. Egy nap titokzatos férfi jelenik meg Frantz sírjánál, akit rejtélyes kapcsolat köt a halott katonához. A francia Adrian jelenléte nem csak a német kisvárosban okoz konfliktust, Frantz szüleit is felkavarja fiuk régi párizsi barátjának látogatása. Anna utánajár a két férfi ismeretségének, Franciaországba is követi a Párizsba visszatérő férfit, miközben folyamatosan viaskodik az érzéseivel is. "

Már a plakátja felkeltette az érdeklődésem, ugyanis fekete fehér. A francia filmeket is szeretem. 
A téma is érdekes. El akartam menni a Puskinba holnap, de mivel fenn van online, még ma meg is néztem. 
Hm... tetszett. Egyrészt a fekete fehér és a színes képek váltakozása, a mondanivaló hangulata szerint. 
A nagy kérdések. Ki a felelős a háború áldozataiért? Meg lehet e bocsátani? Érdemes-e mindig tudni és tudatni az igazat? Kinek és miért fontos az igazság? Mit nyerünk, vagy vesztünk általa?

A válaszok talán ott vannak a filmben....



 

Szerelempatak


Érdemes megnézni, ezt a filmet.

Van valami természetes bája ahogy az idős falusi emberek beszélnek a korabeli szexualitásról. 
Azon túl hogy sokat nevettem a keresetlen humorán, el is varázsolt egyszerű őszinte bája. 
Mennyire máshol volt, a hangsúly, az érték. 

"Hát igen féltem, mert engem az ángyom úgy elijesztett...Én lány voltam, s azt mondta nekem: Tudod e? Ez olyan mikor a lányt kezdik meg, mintha a szájad nyúznák! 
S én úgy megijedtem hogy megnyúznak. 
Mikor az uram közelített, hogy megöleljen, a túlfelin szálltam le az ágyól, mer' a közepin volt a háznak." 


" Nem volt kedvem nekem! 
Aztán látta hogy úgy vonzódom, ahogy szokták mondani előjátékot csinált, hogy ugye lefeküdtünk elkezdett játszódni, hogy csókolt, mindenem, hogy szeretlek imádlak! 
S ez úgy befolyásolt aztán, hogy béjött a divatba mint az evés!" 


"Esztendeig egymás végibe volt az ágyunk / a szülőkkel/ jó kellett hogy legyen. 
- Nem szégyenkeztek? 
-Mér' szégyenkeztünk volna!
- Csendbe dolgoztak akkor, nem jajgattak, akkor na!" 


- Nagyon szép a szerelem. 
A nő nem merte megmondani a férjének, hogy most szeretné...., most má' úgy mondják hogy dugjunk! 
Há gyere! Ezt nem mondta meg a feleség a férjének. Hanem a lábát dugta oda, avval jelezte, hogy ő most akar. 
Szép volt ez, az ilyen dolog! "


"Az isten mér' nem vette el a kívánságot a tehetséggel együtt? 
A kívánság megvan, a tehetség nincs. 
S úgy kívánsz, hogy döglesz meg! " 


"Ezért nem merek férjhez menni másodikszor, vagy harmadikszor már, mer' én már annyi ideje, hogy gondolom hogy úgy bénőtt, hogy elölről kell kezdjem. Mint a nászéjszakán! "


Ki a néni?


Egy facebook bejegyzés kapcsán jutott eszembe egy eset, ami most már csak megmosolyogtat, de akkor bepöccentem rá. Pedig még csak 23 éves voltam. 

Szóval az exférjem , akkor épp valami különös véletlen folytán busszal közlekedett egy hétig a munkahelyére, mert a kocsija szerelés alatt állt. 
Hazaérve meséli nekem, hogy valami óborzalom buszozni, ő ki nem bírná ezt nap mint nap. Az a tömeg, meg büdös, nem beszélve arról, hogy mennyit kellett várni a megállóban, és hogy minden ökörhugyozásnál megáll. És képzeljem hogy vele szembe leült egy nő. Nagyon jól nézett ki, szép volt az arca, dögös a ruhája, szépek a lábai, csábos a mosolya, szóval tök jó nő, volt csak hát öreg. 
Kérdezem miért mennyi idős lehet Hát úgy 30 jön a válasz. Miiii, az neked öreg?????!!!
Igen. A nők kb 25 éve korukig fiatalok utána már öregek és kész. 
Na szép! Akkor van még két évem és lehúzhatom a rolót. 
Bizony ám! - és röhög! 

Hát én 45 évesen sem érzem magam öregnek. És most én röhögök! 

 

Az okos nő


Sokat vitatott kérdés, hogy a férfiak szereti-e az okos nőket, vagy ez csak afféle ÁLlítás. 
Pedig igaz. 
Az ok ugyanis nagyon egyszerű. 
Szeretik DE! Egészen másként értelmezik az okos nő fogalmát.

Az okos nő a férfi szerint, az akiről ez sosem derül ki. 
Vagyis tudja mikor kell befognia a száját, és mikor kinyitnia. 
Továbbá az összes kijelentése segíti a férfi remek egyedülálló ötleteinek megszületését. Szóval az okos nő tudja hogyan tehet különlegessé egy teljesen átlagos férfit.

Páfrány a mintaférj

Még fiatal asszony koromban, családi házban éltünk Budapest egyik kertvárosi részén.

Az jobboldali kertszomszédunk volt, a nevezzük így, Páfrány család.
Kétszintes házban éltek a nagyszülők, az idős páfrány és neje, valamint a két ifjabb páfrány fiú. Az idősebb a családjával, ahol már volt 4 gyerek, és a fiatalabb akinek akinek akkor még nem volt családja, csak barátnője de ő nem lakott velük.

Nos a páfrány fiúk élükön az apjukkal igencsak kényelmes emberek voltak. Dolgozni, vagy bármit tevékenykedni sosem láttuk őket.
Az udvaron is mindig a két páfrányné serénykedett. Füvet vágtak, gereblyéztek, permeteztek, locsoltak metszetek, a gallyakat is ők gyűjtötték össze, tüzelték el stb. A téli tüzelőnek szánt fát is ők rendelték meg, rakták fel, és hasogatták össze. Gondoskodtak a házi állatokról, két kutya, számos macska , és vagy 30 tyúk étkezéséről, tisztán tartásáról. Bevásároltak, mi több a család két autóját is ők szerelték.

Az öreg Páfrány a felesége elmondása szerint, ugyan nem egy kertészkedő, ezermester típus, de benn a házban szívesen tevékenykedik. Főz, mos, és takarít is.
Ezt az állítását erősen cáfolni látszott az az eset, amikor a hölgyek egy őszi levél összetakarítás alkalmával ki sem láttak a tennivalóból, a homlokukról is buzgón törölgették az izzadtságot, mikor az alsó szint teraszán megjelent az öreg páfrány, és dörgő hangon elkurjantotta magát:
- Na valamelyikőtök, húzzon fel serényen, aztán főzzön nekünk egy kávét!
Az idősebb páfrányné erre gereblyét elhajítva futott teljesíteni a szelíd kérést.

Ennél azonban sokkal emlékezetesebb esetre emlékszem élénken ma is.
Az idősebb páfrányné, épp az elaggott tyúkólat szerette volna kicsit felújítani.
A közel 3 méteres rozoga építmény tetején a cserepeket rakosgatta, a törötteket cserélte újra.
Férje ura hiszen nyári hőség volt, a hűs szőlőlugas alatt a padon üldögélt, rádiót hallgatva, és újságot olvasva.
Ezt az idilli hangulatot, egy hatalmas robaj szakította félbe, ugyanis a rozoga tető megadta magát, beomlott, majd az oldalak is bedőltek, maguk alá temetve páfránynét.
Mi rettenettel néztük mi történt. Erősen aggódva szegény asszony testi épségéért.
Nem így páfrány úr!
Aki komótosan leengedte újságját a térdére, fejét a hang irányába fordította, majd szemüvege fölött kinézve, nyugodt dörmögő hangon ennyit kérdezett:
- Júlia! Élsz még?!
- Igen! - jött a romok alól magát előásó páfrányné erőtlen hangja.
- Akkor jó! - és páfrány úr szemüvegét visszaigazítva, zavartalanul folytatta az újságolvasást.

Hozzá(állás)?

Nem szeretem és nem viselem jól, ha ismeretlen emberek, benyomulnak a személyes terembe, avagy intim szférámba. Még az ismerőseim is változó mértékben engedem be. 
Tudva ezt magamról, szándékkal kerülöm az ilyen szituációkat, hazafelé a buszon legtöbbször azt a "lassú" tehát gyakorlatilag minden megállónál megálló járatot választom, amin pont ezért kevesebben utaznak. 
Rendszerint ülőhely is van, gyakran a két ülésből az egyiken a szatyraimat helyemen el, amit természetes leveszek onnan ha valaki leülési szándékát jelzi, de a kora délutáni órákban ritkán szokott előfordulni, alig vannak utasok. 
Ma is az általam gyakran választott menet iránynak háttal lévő két ülésre cuccoltam le, mivel bevásároltam, és még munkaruhát is hoztam haza, volt csomagom bőven, amit magam mellett helyeztem, majd elővettem az aktuális könyvem és elmerültem az olvasásban. 
Egy két megállót haladtunk, amikor egy ingerült női hang szólított meg:
-Foglalt az a hely? - felnéztem rá, és közben ő már mutatott a két szatyrom felé, és nem csak a hangja de az arca is elég ingerült volt. 
-Természetesen nem. -válaszoltam az ingerült hangnem hatására én sem túl lelkesen, de nem ingerülten inkább meglepetten.
-Akkor leülnék oda. -Rendben.
Nyúltam a szatyrokért, mivel nem egy volt, igyekeztem összefogni a füleiket, hogy az ölembe vehessem őket, amikor a nő mellett álló férfi, -úgy 60 év körüli lehetett, a valószínűleg a nő férje- odavágta kioktató hangon: -Na mozogjál!
Ekkor megállt a mozdulat bennem. Odafordultam a férfihez, és megkérdeztem. Mi az hogy mozogjál? 
Erre megismételte, újra hogy Mozogjál mozogjál! 
-Na jó, majd leveszem a csomagom ha szebben kér meg rá. És miért tegez? 
A nő méltatlankodva felfortyant hogy neki miért kellene engem megkérni amikor ő megvette a jegyet és le szeretne ülni. Közben a férfi bepréselte magát mellém és simán ráült a csomagjaimra, és akkor sem volt hajlandó felállni róluk, amikor már én is felháborodva megkértem hogy szálljon már le róla. Kifejezetten nehezen tudtam kirángatni alóla. 
A nőnek, pedig ezek után válaszoltam, hogy: 
-Azért, mert úgy illik, én is meg szoktam kérni az embereket, hogy vegyék el csomagjaikat ha le szeretnék ülni.

A férfi eközben elkezdett fészkelődve letaszigálni a ülésről, ami végképp megdöbbentett, és felháborított. Rá is szóltam hogy ne taszigáljon már kérem! De az önelégült kárörvendő arcát látva amire az volt kiírva hogy mit megkérni, majd megmutatom én neked..., inkább a nőhöz fordultam.
-Tudja mit hölgyem inkább felállok, legyen szíves álljon kicsit arrébb, hogy le tudjak innen lépni. 
-Melyik irányba gondolja? - és már lépett is tőlem nézve jobbra. 
-Köszönöm, így tökéletes, és beálltam a szabadon lévő forgó csukló részbe. 
-Hát ez elképesztő!- horkant fel a nő. 
Az! Gondoltam én magamban, reszkettem az felindultságtól, és azon járt az agyam hogy miért bosszantott ez fel? 
Az eleve indulatos hang, amivel a nő kérdezett? 
Vagy az, hogy férje arrogánsan minden tiszteletet nélkülözve odaköpte hogy Na mozogj! 
Vagy hogy észre sem vették, az arroganciájuk váltotta ki az igényem arra hogy normálisan, tisztelet adva szólítsanak meg? 
Vagy az, hogy a férfi mit sem törődve az emberi "jogaimmal" egyszerűen letiporta a holmimat? 
Vagy az, hogy ezek után még úgy érezték, hogy én vagyok a műveletlen bunkó? 

Mindenesetre lenyugtattam magam azzal, hogy én ha bármikor is le szeretnék ülni, mindegy ki az illető, nő vagy férfi, idősebb vagy fiatalabb nálam, akkor is normális hangnemben szólítom meg, megkérem, és megvárom, amíg az illető megteszi. Nem sürgetem arrogáns módon, mert nekem jogom van leülni. 
Nem azért, mert így illik, hanem mert én így tartom természetesnek. 


Volt egy hely...

...ahol szerettem naplózni.

Azért mert ott legalább kommentálták, szóltak hozzá, nem csak úgy írtam magamnak. 
Itt is jó de a kutyát nem érdekelnek a gondoltaim. Ez itt nem az a hely. Itt olyan mintha magamban beszélnék.

Ahhoz meg nincs mindig kedvem, én szeretem ha visszhangja van, ha reagálnak, ha én is reagálok, ha továbbgondolják, és ezt meg is osztják velem.

Na de ez itt nem az hely, az ott olyan volt.

Csak történt az hogy, megváltoztatták a naplózás feltételeit.
Ezt akkor közölték amikor a változásokat már aktualizálták, és pusztán egy naplóbejegyzés formájában tették ezt. Sőt úgy hogy arra reagálni sem lehetett a szokásostól eltérően, mert a hozzászólások nemvoltak opcionálva.
Erre én aki a korrektség nagykövete vagyok, levélben reagáltam a naplóbejegyzést abszolváló adminnak, szépen megszólítva, észerevételem leírva majd tisztelettel elköszönve. 

A válasz egy pimasz mondat, majd hogy örüljek hogy egyáltalán reagált. 
Hmm.. engem az ilyen nem hagy nyugodni, lereagáltam hát én is naplóbejegyzésben. Ami törlődött, majd újra, és újra, ősszesen háromszor.

Az üzenőfalon megjegyeztem hogy nem épp korrekt eljárás, és az is törlődött, majd minden bejegyzésem. 
Ezek után jómagam töröltem a tagságom onnan. 
Békés ember vagyok, nem balhézok, de az hogy egy korrekt tiszteletteljes észrevétel nem áll meg egy oldalon, míg a trágár beszéd, személyeskedés igen, az számomra azt jelenti hogy a moderálás értéktelen, értékelhetelen. 
Ilyen helyen felesleges lennem, mert folyton felhúznám magam és még ha csendben is maradok, akkor sem érezném magam jól, ebben az álságosan moderált közegben.

De a tagok nagy része miatt sajnálom, jó volt ott esténként írni, olvasgatni, gondolatot cserélni. 
Ma sokan mellém álltak, és egyet értettek, de holnapra már senkinek nem lesz ügy, csak nekem.

Így jártam.

A mondás úgy tartja...

...amilyen az új év első napja olyan a többi is. 
Khmmm..., nem biztos hogy egyet értek. Nálam ugyanis az első napon példás rend uralkodott, úgy a szobámban, mint a többi helyiségben. Egészséges voltam, és happy, egy klasszul sikerült szilveszteri buli után, amikor is szinte áttörésnek éreztem "Z" vel való találkozásomat, mert hosszú idő után, rá végre felkaptam a fejem, mint Geszti Péter Takács Nikolasra hallelujah éneklés közben az X faktorban, és még lencsét is ettem, hogy a pénzügyek rendben legyenek. 

Ehhez képest most szerda óta itthon vagyok betegállományban, és elég lassan javulok, a szobámban olyan rendetlenség uralodik, mint egy turkálóban bálabontás után, nem beszélve a lakás többi részéről. A karácsonyi díszítést és a fát január 6.-óta készülök leszedni, ezeddig eredménytelenül. Nem vagyok happy, minden programot le kellett mondanom, a mozit is "Z" vel, aki mióta beteg vagyok nem igen jelentkezett, viszont megnéztem egyhuzamban a P.L.L öt évadját, már csak egy és fél évad van hátra, az utolsó tíz részre várhatok márciusig, ugyanis akkor hozzák ki.

Akkor hát hogy is van ez? Vannak hagyományok amik nem állják meg a helyüket, csak ha teszem azt nem tartom be.
Olyan ez mint a horoszkóp.  Nem mintha különösebben adnék rá, de akárhányszor elolvasom, az ilyenek, hogy " a függetlenek, a héten párra lelhetnek", vagy munkaügyben előrelépés várható", nem jönnek be még véletlen sem. Ezzel szemben, az olyasmik mint " ma vitába keveredhet a munkahelyén", vagy kellemetlenségei támadhatnak pénzügyekben", netán " kisebb egészségügyi problémával nézhet szembe"  nagy eséllyel.  :)

Gasztroholista

...az vagyok. Ez tuti. Mindenre van egy jó receptem. "Erre enni kell!" Nálam így szól. 

Reggel még egész visszafogott vagyok. Egy kis zabpelyhes banánturmix mandulatejjel, vagy egy Biotech banán cherry turmix. 
Tízórai gyümölcs. 
Ebédre lazac, és friss zöldsaláta. Rukkola, endivia, lolo rosso, jég stb. 
Délután valami laza magvas teljeskiőrlésű tönkölypéktermék, vagy puffasztott tönköly, humussal vagy egyéb zöldségpószpásszal, esetleg szójajoghurt. 
Na eddig oké lenne. Na de este rám tör a falhatnék. 
Tegnap eredetileg csak két kis kukoricás pogit akartam enni, egy kis coca-cola zéróval, de a pogik erősen túl voltak sülve, így azokról inkább lemondtam. 
Helyette viszont vettem egy kb 50 cm hosszú, sajtos bagettet. Jó kis friss meleg, puha, ropogós kéreggel. 
Úgy terveztem beosztom. 
Magától megtört az egyharmadánál amit leszakítottam, megvajaztam, valójában beleszeleteltem egy 100 gr vaj felét és igen nagy élvezettem kb fél perc alatt betolam. 
Mivel ez kevésnek bizonyult megettem a kővetkező harmadát, immár a megmaradt vajnak csak a felét használva fel, maradjon a utolsó harmadhoz is, nehogy már az ott kihűljön és teljesen tökremenjen. 
Miután a bagett elmúlt bennem, gondoltam leünlítem másfél liter colával, és küldök utána egy kis mercit, amit még karácsonyra kaptam az egyik szülőtől. 

Ma nem vettem bagettet, ma sokmagvas zsemle és frankfurti virsli, szilvalekvár (a megmaradt zsemléhez), és egy kozel, na meg egy-kát kocka milka. 
Gondolkodom megegyek-e még egy újabb pár virslit.

"Mindig van új s még újabb..."

....év!


Az ó év vége kifejezettem klasszul zárult egy jó kis  szűkcsaládias karácsonnyal itthon, a lányommal és a kis "vejemmel".  Kicsit tágabbcsaládival  apánál, és egy feregeteges szilveszteri bulival, a netes társasággal, az Alcatrazban.

Nos igaz hogy a kicsit tágabbcsaládias karácsony alkalmával apámnál, sikeresen "berágott" (ahogy ő maga fogalmazott) rám az öcsém. Ugyanis kissé rosszul esett, hogy a lányai nagy lelkeedéssel szervezkedtek apa új párjával a szilvesztert illetően, miközben anya nem rég hallt meg, és ugyanezen lányok, akik az épp és egészséges anyámhoz napi szinten többször feljártak hol pénzért, hogy kajálni, amikor kórházba került,  a félév alatt amíg benn volt összesen egyszer! tudták ott őt meglátogatni. 
Hiszen öcsém szerint ez nem nekik való látvágy. 
Kérdem én mi? A beteg ember látványa? Hjaaa kamasz lányoknak csak az egészség való? Na ezt tettem szóvá mikor a szilveszteri szervezkedésről esett szó.
Amit az én testvérem "Hűűűű de mocsok kijelentés volt ez !"- mondattal reagált le, majd felugrott és közölte, hogy ezek után még kevesebbet fogunk találkozni, ezután otthonába távozott. Dühös távozása során a nekik szánt ajándékaimat vagy véletlen vagy szándékkal ott hagyta, majd másnap telefonon utasította egyik gyermekét, hogy jöjjön fel nagyapjához érte és hozza el. No comment.

A szilveszteri buli az hiba nélküli volt. Rajtunk kívül külsősök is jelen voltak, ami nagyon jó mert végre így módom volt egy számomra is vonzó sráccal összebulizni, majd hajnalban vele távozni.


Na de ma, így az újév alig negyedik napján kissé borzolttá tettek az események.

Kezdődött ott, hogy egy tavaly elballagott kislányunk benézett az oviba, ma délután az édesapjával, és a testvérével. 
Eleve be sem köszöntek, megálltak a külső folyosóajtóban és dadusssal dumáltak.
Én mikor véletlenül észrevettem lelkesen üdvözöltem őket, érdeklődtem hogy vannak, és hangot adtam az örömömnek milyen jó hogy benéztek. 
Erre apuka: "muszály volt, mert a már be kellett jönni, mert annyit mondja hogy "XY" néni ( a dadus), hogy készek voltunk tőle." 
Szó nélkül otthagytam őket, és bementem játszani a jelenlegi srácainkkal. 
Esett mindez rosszul azért kíváltképp mert különsen szerettük a kislányt, sokszor elég sok plusz dolgot engedtünk neki, és megettünk a szülőknek is, szemben "XY" nénivel aki alig is volt jelen mert a gyerekprojetjével volt elfoglalva. 
Ilyen az élet Babolcsai néni. 

Folytatódott, azzal hogy megyek be a sugárba a megállóhoz közelebbi forgóajtón, amire már jó ideje kihelyezetek egfy jól látható feliratot, miszerint egyszerre maximum 3 an álljanak be. Látó és olvasni tudó ember számára nyilvánvaló. 
Elóttem már vannak hárman, megvárom hogy újra szabad legyen és beállok elsőként, nincsenek is sokan, megy ez gyorsan. Hát nem beáll mögém még 5 ember?! 
Na kérem akkor támadt az  rosszindulatú gondolatom , hogy basszátok meg ezért fogjuk mi kinyírni a földet, mert ilyen önző féreg a legtöbb ember, neki legyen jó, ő haladjon, neki kérem nincs ideje, minek várjon, pont leszarja mi lesz  a következménye, ( amúgy az lett hogy kb félúton elakadtunk) ilyen kiírásokat, szabályokat amúgy tőből leszarnak, ha számukra az félperces hátrányt is jelent.

Na aztán a buszon csak egy hely volt, egy nagyon testes lány mellett, egymaga foglalt be másfél ülést, de egy fél hely még szabad volt. A kritikai énem félrettem egyrészt mert ő ült előbb, kettő meg ki fene kényszerít hogy üljek mellé, így szelíden mellé huppantam. Megy ez nekem gondoltam, nem is vagyok olyan utálatos, amikor elővett egy nag csomag pogácsát és egyesével magába tömte. 
Én tényleg megpróbáltam , de nem sikerült az olyan gonosz gondolatimat megfékezni, mint:

- na jellemző hát ezért nézel ki így,
- egyél csak még és tuti hogy mind a két helyet be tudod majd foglalni egyedül,
- na ne baszki meddig eszik ez még?
- semmi baj malacka nyomd csak bele a könyököd a derekamba, ne is törödj vele.

Aztán, azt mondtam magamnak ejnye de gonosz vagy te kicsikém, és  máskor mégse ülj Ursula mellé. Az első lehetőségnél felálltam és atültem máshová. 

Bordély

Hazafelé sétálgattam, lazán cigizgetve-már amennyire két nagy szagyorral megrakodva ez lazának nevezhető- és azon merengtem, hogy semmi kedvem a szaros tanfolyami zaróanyaggal görcsölni, annál inkább lenne kedvem egy jót kefélni.
Milyen kellemes is volna, ha itt a környéken lenne egy bordély, pl a soli mellett, ahová csak besétálnék és az éppen szabad srácok egyikével megejteném ezt kis művelet, majd haladnék a dolgomra tovább.

Nem mintha nem lenne bőven jelentkező erre az időtöltésre, csak ezzel annyi a gond, azon túl hogy legtöbbször a legkevésbé sem motiválnak a delikvensek, hogy nem is épp akkor amikor nekem eszembe jut. Meg aztán nekem csak ennyi kellene egy kellemes kis dugás, a vele járó feleskleges faxnikra semmi szükségem, se előtte se utána. 
De tényleg miért is nincsenek ilyen kis szalonok? ( Lehet hogy vannak csak én nem tudok róla.) Igény(em) az tuti lenne rá.

Mindeközben...

- A macska az élet császára. Olyan kellemes  puha előkelőséggel csinálja a semmit, és éri el amit akar hogy már ez kivívja a mélységes tiszteletem. 
Samy őfelsége most is kínézte a legjobb helyet mellettem az ágyon, konkrétan a laptop és köztem,  hátát lazán nekivetve  a legkényelmesebb párnámnak. Így elég kényelmetlen írni, de olyan édes fejet vág közben hogy inkább én csúsztam arréb hogy jobban hozzáférjek a billentyűzethez, mint hogy őt arréb legyintsem. :)
Tudom hogy két perc múlva úgyis elmegy a foteljába, mert ha elrontom az elképzelését, lazán továbblép. Neki meg az előbb felvázolt koncepció volt az ideális. 
(Na mit mondtam? Macska a fotelba el!)

-Az egyedülálló lét engem a kényelmességre hajlamosít, a függetlenül töltött idő hossza egyenesen arányos a körülöttem kialakuló rendetlenség növekedésének mértékével. 
Ami úgy értendő hogy hiába rakok mindent a helyére egyszercsak, a harmadik napra ugyanúgy széthagyom a l
evetett blúzokat, nadrágokat,  az egyik majd másik fotel támláján, a kipakolt lecserélt táskákat a komód tetején,  a befizett vagy arra váró számlákat az iróasztalon, és sorolhatnám. 
Nem zavar, az  zavar, hogy nem zavar. Akkor  most mégis zavar?

- Minél több időt töltök el férfi nélkül annál kevésbé van rájuk igényem.  Ami nem akadályoz meg abban hogy lefeküdjek eggyel aki épp hatást gyakorol rám. Mint pl a multkori mozizás után a melegbár -ahová egy after kocsmázásra tértünk be- igen készséges tulajával, egy hirtelen ötlettől, vezérelve. 
Na jó ezen hirtelen ötlet kipattanásán sokat lendített a fogadásunkkor megesett kis összenézésünk, és a talán ennek a hatására mindenki számára felajánlott welcom drink, a jóféle orosz vodka,  meg az innék egy  gin tonicot, és a na csak az ize kedvéért igyunk egyet abszint, de jól esett. Nem (csak) az ital. :)

- Ami szeptemberben még elképzelhetetlennek tűnt, kezdem megkedvelni a srácokat a csoportban sőt már vannak kifejezett favoritjaim is. 
Ennek ellenére ez itt az utolsó évem, és őket már nem kísérem végig az óvodás éveiken. Kiforott bennem hogy szakmai felfrissülésre van szükségem, elég volt a tapicskolásból a langyos kakiban. 

-Örülök hogy apám talált egy új társat magának, de egyre jobban hiányzik anyám, és egye többet gondolok rá. Manó kérdezte hogy hogy szoktam gondolni rá? 
"Mosolyogva"  mondtam én.
Nem erre gondoltam, válaszolta ő, hanem arra hogy nekem mindig beugrik az a kép amikor megérkezünk hozzájuk és nagy örömmel ketten fogadnak minket, vagy ahogy a konyhában süt főz, vagy amikor pl "karpukiztunk" (a karra szorított szájon át kifujva a levegőt fingás szerű hangot ad)  és mama nagyon nevetett.
Igen. Édes keserű emlékek. 
Anyám mindig mosolygott. Mindig. Én így őrzöm.

Szombat esti láz?

Az gusztustalan velőig hatoló nyirkos esős hideg van. 
A hobby dohányos cigarettám is csak félig bírtam elszívni az erkélyen, annyira rosszul esett kinn lenni. 
A kutyám nem zavarnám ki szarni, ha lenne, a macskám(őfelsége)nak meg szerencsére nincs szüksége kimenni, amúgy is boldogan hever az ágyamon, meg a radiátoron felváltva. :)

Kaját is  inkább rendeltem a Retroburegből,  ki ne kelljen lépnem a házból, mert ezen a héten a tűzhely közelébe sem volt kedvem menni nem hogy főzzek. :)

Kimenni  mégis csak fogok este a Barrióba, a salsa partyra. Kíváncsi vagyok abból az négy főből akik szándékukat fejezték ki jönni, mennyien jelennek meg ténylegesen. Nem vagyok valami sikeres a partyszervezésben, bár nem zavar mert eleve olyanokat írok ki ami résztvevőktől függetlenül is érdekel, így ha egyik sem jöm sem jártam rosszul. :)
Ami azt illeti lehet nem kellett volna kiírnom mert valami láz bújkál benne, így meg nem lesz olyan fasza.

Benn ezzel  a jó kis bulis zenével ki lehet bírni azért.


Hát kérem én most elszégyelltem magam.

Sok minden történt bennem úgy hogy valójában semmi.

Munkahelyi ármánykodások, társasági sérelmek, értetlenség, fásultság, emlékezés bánat.
Nem is tudtam írni róla.  Most se tudok, valahogy nem jön át/ki. 

Na de ...!
Itt senyvedek bizonyos nemes szervek hiányában, amiben nem kevés része van annak hogy sokat gondoltam rá, és fel is bukkant az aki számomra  A SZEX. 
Egyetlen gond, hogy nem teljes valójában, bár vele csetelni is elég ahhoz, hogy felobbanjanak a vágyaim, amiket csak ő tud(na)  teljesíteni. 
Aztán meg agonizálok itt hogy nem volt és nem is lesz hozzá hasonló.

Hát majd ha ráérek sajnálom magam! Önsajnálat pfujj...:)
Ez legyen a legnagyobb problémám.

Hja amúgy ennék csokit is, de az sincs kéznél, lemenni meg lusta vagyok három buszmegállónyit az éjjelnappali  "nemzetibe".
Upsz... jut eszembe!... kérek a fiataloktól, az erkélyre haladtomban láttam ott valami téli almás csokicsodát ...
Ez is letudva. 
Ha minden így menne ...!

In Memory

Semmi sem olyan mint öt éve ilyenkor. 
A google ajánlotta hogy éljem újra ezt az öt évvel ezzelőtti napot. Mintha lehetne....! 
Hmm... azért megnéztem a képeket,  amik akkor készültek amikor még együtt mentünk ki nagyapa és nagymama sírjához. 
Vasárnap pedig már hozzá is. 
Hiányzik. Ennél több nem jön ki, de benn ...

Hatodik munkanap

Bárki bármit is mond, nekem sok a hat munkanap, egy szaros vasárnapi pihenővel. 

Aki ezt kitalálta, az egy barom volt, már bocs, mert valakinek biztos jó, hogy egyben négy darab szabadnapja lesz, de engem igencsak rosszul érint, amikor egy egyébként fárasztó hét után várom a hétvégi két szabadnapomat, mint a megváltást, és akkor szombaton is mehetek gályázni, vagy ami még rosszabb, ülhetek végig egy 5-6 órás értekezletet, aztán marad egy napom mindenre, amit eddig kellemes kettőn oldottam meg.

Ma vasárnap, lehetőségem lett volna végre addig aludni ameddig csak akarok, most bezzeg felébredtem már fél nyolckor, és sehogy sem ment visszaaludni- pedig befészkeltem magam a fincsi meleg takaróba- hogy tovább álmodjam azt a kellemes welneszessezős hétvégét amiben ébredés előtt volt részem. 
Mi a szösz újabban ismét álmodok?!

Tegnap bezzeg amikor nem volt rá lehetőség tudtam volna bármeddig folytatni. 
Felriadtam valamikor hajnalban, az ágyból is kiszökkenve rémületemben, hogy: " Uramistenmennnyiazidő, éshogymostmártutielkéstem, mertazébresztőtsemállítottambe!"
Félálomban azt sem tudtam hol vagyok, nem hogy a telót hová raktam!
Először a táskámban kerestem, majd a szennyes tartón vettem észre. 
Beállítottam öt huszonötre, és vidoran konstatáltam, hogy akkor most lesz egy boldog órám a takarómba burkolózva.

Nem szoktam álmodni, vagy ahogy a hozzáértők modják, csak nem emlékszem rá.
De most hatszor öt perc alatt, egy igazán kompakt kis álmot sikerült összehoznom. 
A lényege annyi, hogy egy kiránduláson vettem részt egy csoporttal, leginkább barlangra emlékeztető, ám romkocsmaszerűen kialakított helyen.
A WC rendkívüli volt! Valódi ásvány/csepkőbarlang. Amikor beléptem csak ámultam és bámultam, a talajon cseppkövek és szépen ciszolt achátok között lépkedtem, amik leginkább kék árnyalatokban pompáztak. 
Hogy a dolgomat amiért eredetileg betértem, mi módon tudtam volna elvégezni, az nem derült ki, meg meg is feledkeztem róla, mert lelkesen fotózni kezdtem a nem mindennapi látványt. 
Ennek egy sms vetett véget, amit az indulásra várakozó kirándulótársak küldtek. 
A tartalma az volt, hogy a wc ből a kijutás csak egy logikai feladvány megoldása után lehetséges. A megoldást mellékelik, mivel időhiányban nincs mód kivárni, hogy magamtól jöjjek rá. Na itt szólalt meg az utolsónak szánt, hatodik ébresztő.

Kénytelen voltam megszakítani az álmomat, kimászni az ágyból, kivánszorogni a fürdőszobába, ügyelve arra, hogy ne lépjek rá a lábaim között futkosó Samyre (a macska), mosakodni, felöltözni, sminkelni, elindulni a buszmegállóba.
Na ná hogy az orrom előtt ment el egyszerre két alkalmas járat is, majd úgy 6-8 percig semmi. Így is sikerült pontosan nyolcra az előadó terembe-egyszerűbb nevén az egyik tagintézmény tornatermébe- érnem. Úgy, hogy akkorra már túl voltam egy kávén, ami pocsék, egy teán, ami meg ragacsosan édes volt, de legalább mindkettő kellemesen meleg. Csináltam magamanak és "M"-kámnak egy kellemesnek látszó ülőhelyet, a falnak támasztott tornaszőnyegek előtt, két zsámollyal. 

Csodák csodája pontosan kezdtünk.
A téma a megújult, óvodai iskolkaérettségi felmérés ismertetése. 
Hm... nem igazán érdekel, mert a mostani kicsikkel csak három év múlva kerül majd sorra ez, addig meg simán elfelejtem. 
Miközben hallgattam firkálgattam a gondolataim, lett hat kézzel írott oldal, de én most pár mondatot jegyzek le ide ami talán a legjellemzőbb. 

Az ilyen értekezleteket mindenki utálja, és minnél előbb túl akar lenni rajta. 
Ennek mértékét, leginkább a teremben való elhelyezkedéssel fejezik ki.
Akik elől helyezkednek el, azok hajlandóak figyelni, sőt aktívan részt venni, kérdéseket feltenni. 
Akiket kevésbé érdekel, vagy épp pont leszarják -mint jómagam is- közben olvasnak, telefont nyomkodnak, szundikálnak, épp csak ott vannak, azok hátul foglalnak helyet.  
A többiek, akik meg egyik kategóriába sem tartoznak igazán, vagy épp nem fértek be hátra pechjükre, azok középen. 
Az unalommal egyenes arányban szenvedünk, az alacsony és kényelmetlen ülőalkalmatosságokon már az első fél óra után zsibbadtra üljük a fenekünket. 
Szundikálni csak rövid igeig lehet, több okból. 
Egyik hogy az aktuális előadó időnként fejhangon felvisít. Másik hogy a többiek vagy diszkréten duruzsolnak, vagy félhangosan avagy ha tényleg unalmas a téma, jól hallhatóan csacsognak. Ami kizárólag akkor nem zavarja a másikat ha történetesen ő is pofázik. :)

Az mondjuk jelzés értékű, hogy a kollégák nagy rész tényleg öt percre nem tudja befogni a száját, nem is értem hogyan várja el ezt a gyerekektől akiket nevel?!

Az előadás alatt kétszer volt szünet, amikor is mindenki rohant enni, inni, a mosdó használatot bölcsen az előadás idejére állítottuk be, hogy közben is meg lehessen kicsit mozgatni magunkat. 

Én úgy a logikai gondolkodás vizsgálata résznél döbbentem rá, hogy meg kell vennem azt a fekete, műbör, magasszárú converse cipőt amit valamelyik nap a players roomban kinéztem. 

A legérdekesebb rész a szövegértés résznél volt, amikor a  a fejlesztő pedagógusa példa mesét felolvasta nekünk, majd az ellenőrző kérdéseket elhülyültük. 
Kérdés: "Miért engedte vissza a vadász családja a gyógyult őzikét az erdőbe?"
Válasz: " Kizárólag a gyerekek kérésére. Este aztán titokban visszament, kilőtte, majd abból főzött ebédet másnap. A gyerekeknek azt mondta disznóhús."

Az előzetes várakozásaimmal ellentétben egészen korán véget ért, egy órakor vidáman kilőttem a teremből természetesen a hely eredeti állapotának visszaállítása után. 

Itthon aztán a szokásos káosz a konyhában amit felszámoltam mert zavart, bekészítettem egy mossogépnyi ruhát, majd lehevertem az ágyra pihenni. 

Laptop kinyit face történések, üzenetek, mailek stb. 
Az eredmény egy "ismerőssel" kevesebb. Nem, nem töröltem, és ő sem, csak hosszas magyarázkodás  után eldöntöttük, inkább nem kommunikálunk egymással. Hogy miért? Mert nem beszélünk egy nyelvet. Ennyi. 


Mai szlogen: diszkrét

Számos dolog jelzője lehet ez a mai nap mérlegében.

Diszkrét rendetlenség tapasztalható a szobámban, mindkét fotel egy- egy napi szettem őrzi, a cipőim, meg a konzol elött várakoznak arra hogy a megszokott dobozaikba kerüljenek, az ágyam mögött a tegnapi krumble-s csészém és a kávésbögrém, kinek volt kedve azt elmosogatni amikor egy laza karnyújtással letudhattam egy időre. 
Most az baj, hogy ez engem a legkisebb mértékben sem zavar?! 
Majd ha fog felszámolom. 

Ami a konyhában fogadott reggel, na az nem volt diszkrét. Drágáim szerintem lomtalanítottak a kamrában, csak közbe jött az éjjel. 
Mire hazaértem délután már rend volt, tehát sikerült a végére érni. :)

Hirtelen felindulásból, diszkrét tíz centit kurtítottam hajamon, egy remek youtube videóban látott otthoni technika szerint. Az eredménnyel roppant elégedett vagyok, majdnem tökéletes. Apróbb szépsghibákra nem adok. 

Benn a csoportomban diszkrét hangerő fogadott.
A létszám hála a határozott fellépésnek- kicsit köhög, meg csak kicsit folyik az orra, aztán közben meg lázas is tipusú esetben a gyermek otthoni felépülését kérjük- családias tízre csökkent az eddig bejáró húszból.

XYB bár mostanában nem történt ilyen alvás közben az alsóba "termelt", ám szerencsére csak diszkréten kente szét magán mire felébredtünk, sőt aznap már csak egyszer ismételte meg a manővert, immár éber állapotban, közvetlen az anya érkezésével egy időben.  
Kérdésére, hogy miért nem szóltál és jöttél ki a mosdóba, azt válaszolta hanyag eleganciával: Építkezésben voltam!

-Diszkréten vagyok csak fáradt, és holnap egy laza értekezlet vár rám. 
Remélem diszkréten tudok szundikálni  valahol a hátsó sorban, mert a téma szokás szerint egyáltalán nem fog érdekelni.

Upssz! Időközben úgy érzem diszkréten lázas vagyok. Fasza.

Az otthon az...

...ahol a telód automatikusan felcsatlakozik a wifire. 
És tényleg.  Haza értem. 
Jó kis lazítós szerda este volt. A dixit nevű társasjáték nagyon tetszett. 
A beszélgetőkör vitatémája, a "ki mire keres partnert", kicsit élesre sikeredett szerintem, alapból is, ellenvélemények ütköztek arról hogy van e megfelelési listája úgy általában az embereknek.  
Nekem meg, na ná hogy ki kellett fejtenem a véleményem- mert ki nem bírnám ha nem, ami úgy láttam nem aratott osztatlan tetszést- én nem mire keresek partnert, hovatovább tán partnert sem keresek, pusztán szeretem jól érezni magam, és tudom mik azok a tevékenységek amik érdekelnek, és ahol ott vagyok, így lehetőség van talákozni olyanokkal akik társaságában jól érzem magam. :)
A konklúzió a többieknek: akkor te jól érzed magad egyedül. Pontosan. 

Csatlakozván a wifire, pedig, szembesültem azzal, hogy az általam közösségi programnak kiírt koncert másodjára módosul, ezuttal végérvényesen elemarad, az kellemetlen. 
Na de nem semmi sem tökéletes.

Szerdai gondolatok

Ismét eljött a korán sötétedős bekuckózós hangulatú hideg évszak. 
Ami jó benne, a fahéj és szegfűszeg illatú krumble ( aki nem tudná morzsasüti), és a hasonló, meg a narancs, vanilia illatgyertyák. Plussz fogvacogtató éjszakákon, egy kis forralt borral megfejelve ezt a kellemes, gyertyafényes, zenehallgatós feelinget. 

Bár nem sokat leszek itthon. Beszerveztem magamnak végre a táncoktatást, igaz, a múltkori betegség miatt egy hónappal később mint terveztem, de annál jobban élvezem. Továbbá koncertek, beszélgetős estek. Jó, és jó lesz. 
Sokat segít -azon kívül, hogy önmagában is élvezem őket- túélni a kölyköket, bocs hogy így nevezem őket, de a korábbi csoportunkat imádtam egyben és minden egyes tagját külön, de "ezeket" jó ha túlélem és éljük mind a négyen minden nap. Ennyit tudok erről mondani. 
Sejtettem hogy nehéz évünk lesz a nagyok után, hisz minden kiscsoport nehezebb. 
Azonban mindeddig egy hónap után megszoktuk, sőt megszerettük őket, de most azt mondom és mind azt mondjuk, ennyi neveletlen , hisztis, akaratos, erőszakos, ideggyenge, a szobatisztaságot,  hírből  sem ismerő, a legegyszerűbb szabályokat követni képtelen, sőt megkockáztatom a beszéd sem értő gyereket egy rakáson az elmúlt 26 évben nem láttam. 
Keményen meg kell "dolgoznunk" a legkisebb eredményért is és úgy várom a nap végét, mint a messisást.  Nem beszélve a hétvégéről. 
Már rég elhúztam volna a francba, ha tudnám mit csináljak helyette, amivel legalább ugyanezt a pénz megkapom minden hónapban.  De bárhogy agyalok, nincs kockázatmentes váltás, amit jelenleg nem engedhetek meg magamnak. 
Várom a nevelési év végét.


Más.
Soma Mamagésa kérdezte a nőktől a facebookon, mit is gondolnak a mai férfiakról. Na itt elmondom. Nagyon egyszerű. 
Vannak azok a férfiak akik vonzóak számomra, külsőre,  szexuálisan, egzisztenciálisan, és intellektuálisan is. Na ők pl egytől egyig foglaltak, túl fiatalok, vagy pedig nem érdeklődnek irántam.
A többi meg nem vonzó számomra. Nem kell ezt ragozni! Ennyi. 

Hát persze...

...hogy szemtől szemben nem vállalta azt amit tegnap még vehemensen taglalt és egy egész más ügy kerekedett elém, mint amit a munkatársnőmnek előadott. 
Akkor még arról volt szó hogy szóba sem áll velem, mert  semmi módon nem akar, ellenben őt 15 éve ismeri, és majd ő - a munkatársnőm- beszél velem/ hat rám.
Ma ezzel szemben azt állította hogy semmi baja velem, és pusztán azért nem akart velem beszélni mert nem ismer.  Muhahha ...
Mostanra igazán már gondja sincs -velem meg főleg nem, nem is érti ezt én honnan vettem -csak fél, hogy a rendetlenebb gyerekekkel szemben alkalmazott -szerinte is indokolt- emelt hang, majd pszichésen károsan befolyásolja az ő finomabb lelkű gyermekét. 
Megjegyzem valóban egy aranyos jólnevelt talpraesett kislányról van szó.
Órákig hallgathattam volna, ahogy kimagarázza magát, de végül is mennem kellett a munkám végezni, így fél óra után kimenthettem magam. 
Annak örülök, hogy nem hagytam annyiban, és szorgalmaztam a nyílt kommunikációt, mert így legalább a sunnyogásnak,  a kolléganőmmel való üzengetésnek elejét vehettem.

Meddig...

...küld még ütős kis jeleket a "sors" hogy ezt be kéne fejeznem?
Most már akkor jó lenne ha az utamba sodorna valami kis lehetőséget is mert tényleg az utolsó cseppeknél tartok.

Oké, mindig is vehemens, szókimondó ember voltam. Mint óvónő is köztudottan ( magamról is nyíltan elmondom) tározott szigorú, azonban mindig híresen jólnevelt elégedett kiegyensúlyozott gyerekek jártak a  csoportjainkba, hisz nyilván nem egyedül vagyok ott hanem a  közvetlen óvónő társammal ketten, és a dajkák. Mindannyiunk munkájának, együttműködésének sikeréről beszélek, és jelen esetben elmondható hogy két teljesen azonos habitusú, és értékrendű emberről van szó, és a többiek is jól kiegészítenek minket.

Évek óta romlik a helyzet,  amit az újonnan érkező beszoktatós kiscsoportosoknál veszünk észre leginkább.
A szülők egyre kevésbé tudnak szülők lenni, a gyerekek  nagy része neveletlen, az egyszerű szokásásokat szabályokat, napirendi állandóságot hírből sem ismerik, azt csinálnak, - a szüleikkel is- amit csak akarnak. Mindent szabad. 
Igy aztán nyilván megdöbbennek amikor az óvódába lépve azzal kell szembesülniük, hogy itt bizony vannak szabályok, napirendi tevékenységek, hogy nem azt és akkor csinálnak amit csak szeretnének.

Igy aztán megy a sírás, ami egyébként  természetes, hisz leválik a szülőről, és egy teljesen ismeretlen környezetben, ismeretlen emberekkel , társakkal kell megismerkedni, és azt elfogadni, beilleszkedni. Ez valljuk be felnőttként sem egyszerű, csak akkor már nem sírással reagálunk a nem szeretem helyzetekre.  Ők még igen, sőt nem csak érkezéskor, hanem  napközben is, és sokan már este a lefekvésnél próbálnak hatni a szülőkre, hogy ugyan ne vigyék már őket oda, mert nekik ott nem jó. 

Nem, még nem mert az óvóda nem az otthon, és a óvónénik nem az anya, vagy apa, nagymama stb.

Vannak nagyon és vannak kevésbé érzékeny gyerekek. Ettől függ milyen gyorsan fogadják el a megváltozott életritust. 
Van aki gyorsan elfogadja, sőt örömmel jön, van aki sosem fogja szeretni, épp csak elviseli, és van akit kifejezetten taszít az óvódás lét, a sok gyerek, idegen felnőtt, és úgy jön be minden reggel mintha a fogát húznák. 
Hisz mind mások vagyunk.

A beszoktatás, az  új kis gyerkőcök csoporttá, igazi kis közösségé  alakulása/alakítása nem  egyszerű, sőt mi több  kifejezetten nehéz folyamat, minden résztvevő számára.

Ez természetes, nincs is ezzel gond.

Amivel gond van,  és ma nekem pedig konkrtétan az, hogy bizonyos szülők, úgy gondolják, ennek a saját elképzelésük szerint kell mennie, sehogy máshogy.

Nagyon jó kis ötleteik vannak arról, hogy az óvónőknek, mondván nekik ez a szakmájuk, mit és hogyan kellene tenniük. 
Hogy mintegy mosolygva varázsűtésre, megszünjön a gyerekek sírása, máról holnapra mosolyogva jöjjenek be, és otthon ódákat zengve, áradozzanak az óvódáról.

Az óvóda pedig egy olyan hely ahol éteri nyugalom van, sehol egy hangos szó, a gyerekek játszanaka elpakolnak, azt csinálnak amit mondanak nekik, nem pisilnek be, nem kakilnak be, nem bántják egymást, nem veszik ki egymás kezéből a játékot, senkinek nem folyik az orra , nem köhög. 
Senkire nem kell rászolni, csak csendben rámosolyogni.

Ha esetleg mégis előfordul, hogy valaki , netán többen is sírnak reggelente, elvesznek társaiktól játékot , netán durván kitépik a kezéből, megrugják megharapják, bepisilnek, bekakilnak,  kérdésre sem jelzik ezek megtörténtét, akkor azért kizárólag az óvónéni a felelős, mert valamit, esteleg semmit sem csinál jól. 

Ha a sokadjára is nagyon rendetlen, társai testi épségét vezsélyeztető, szemtelenűl ellenszegülő gyerekre netán hangosan és eréyesebben rá mer szólni,  ne adj isten kivonja a tevékenységből, vagy pár percere külön ülteti,  mert csak az válik be, akkor máris futnak a másik óvónőhöz, vagy vezetőhöz, esteleg az önkorányzathoz, mondván a gyerekben súlyos pszichés traumákat fog ez előidézni, és az óvónőt tanácsolják el azonnal az intézményből.

Ma épp egy ilyen eset történt. 
Az egyik szülő, az én fellépésemet kifogásolta, de mindezt kizárólag a kolléganőmmel kívánta megvitatni. Miután ő jelezte, hogy ha velem van a prombléma, miért is nem hozzám fordulnak, nekem teszik fel a kérdésüket, vagy mondják el óhajukat, az volt a válasz, hogy mert őt már 15 éve ismerik engem viszont nem, és ők csak vele akarnak kommunikálni, vagy mennek a vezetőhöz.

Na szép! 
Mégis hogy gondolta ezt?

Az aztán korrekt dolog, hogy a hátam mögött kavar, mert velem szemben nem akarja felvállani! 
Arról nem is beszélve hogy a kolléganőmet is kellemetlen helyzet elé álítja, aki azt sem tudja hogy reagáljon! 

Én mindig az egyenes, szemtől szembeni kommunikáció híve voltam, és nem igazán értem a kolléganőm miért nem küldte őket hozzám, én azt tettem volna.
Mindegy felhívtam  a szülőt és kértem hogy  holnap jöjjön be egy személyes beszélgetésre, én ugyanis szeretek korrekten eljárni. 
Kíváncsi vagyok a kedves szülő mennyire!

Abba viszont nagíon belefáradtam, hogy a állandóan magyarázni kell a bizonyítványunkat, egyre több a minket ért támadás. 
Nagyon tele van már az a pohár, és legszivesebben úgy otthagynám az egészet, mint a szél.

Igen vagy nem ? Vagy mindkettő?

Nem kívánok nagyon mélyre ásni a tegnapi népszavazás rejtelmeibe, pusztán ennyit mondanék. 
A politikai faszméregetés engem soha nem érdekelt,- én simán csak elmentem szavazni, mert úgy láttam jónak,- de bőven vannak itt a honpolgáraink között, akik még buzgón segítenek is, vagy az egyes nemes testrészt, vagy a mérőszeközt tartani is közben. Úgy mint távolmaradásra, illetve érvénytelenítésre buzdítás teljesítése, csak azért is dafke.
Azért kiváncsi leszek mi lesz ezen kedves honpolgárok reakciója, ha esetleg megtörténnek, és netán számukra is kedvezőtlenül alakulnak a beteleptések. 
Bár én első körben javaslom, a  jelenlegi ellendrukkerek személyes életterébe, vagy annak közvetlen közelébe történő integrálásukat. :)

Végre..

...péntek! Yuppyyyyy!

Istennő vagyok a konyhában! Olyan cinnamon rollt hoztam össze hogy nem bírtam abba hagyni az evést! Hmmm... omlós könnyű és a vanília mártás hozzá!!! 
Ahogy apám mondaná jobb volt mint egy rossz baszás! És tényleg! 
Meg amúgy is péntek! (Kezek a magasban és csípőkörzés, meg ringatás, hozzá a  mantra .."Péntek, péntek, végre péntek!")
Megiszom az üveg Villányi cuvee-met közben megnézek egy jó filmet és holnap sokáig alszom. 
Ez az élet Babolcsai néni! :)

A szerda ami nekem ma hétfő...

Az ébresztő  7.10 kor nagyon kellemetlenül érintett, vagy ötször nyomtam szundit, és úgy fészkeltem magam vissza a paplanba, mintha ez lenne az utolsó alkalom. 
Manó szerint ami ezután készülődés címén következett, az szuttyogás. 
Igaza lehet, mert kilenckor még egy szál bugyiban javában sminkeltem, semmim nem volt összekészítve, kaja hűtőben, váltóruha szekrényben figyelt, pedig rég a buszmegállóban kellett volna lennem. 
A macska mikor máskor hányja össze a lakást, (na jó... csak az előszobát, meg a konyhát), mint amikor rohannék, ráadásul, a lépcsőházból is visszafordultam, bevenni a ma még feltétlenül szükséges gyógyszerem.
Csodák csodája időben beértem, de minek,- mert amint megláttam a gyerektömeget ami a csoportszobában fogadott, egyetlen gondolatom támadt  mégpedig "mi a fenét keresek én itt?!", amikor ezer sokkal jobb helyen lehetnék, de ha mégsem , akkor legalább ne itt!. 
"B", a problémás gyerekünk kifejezetten hisztis kedvében volt,  nem hogy nem maradt az asztalnál, gyümölcsevés közben,  de minden már elrakott játékot leszedett a helyéről és szétdobált, majd mindenáron galériára akart felmenni, miután ezt nem tehette levetette magát  a földre és lábaim között akarta átpréselni magát üvöltve.
"A" disznólkodott, szétnyomkodta a szőlőt, és összekent vele minden keze ügyébe kerülő dolgot úgy mint, az asztallap,  a széke ülőfelülete, a széke  körül, kétméteres körben, és az asztal alatti rész. 
M. miután megtudta hogy nem megy haza ebéd után egész az udvarra érkezésig üvöltött. 
Az udvaron a kollégák érdeklődtek hogy vagyok, mondtam nem tudom feldolgozni hogy be kellet jönnöm, ők pedig hogy nem vagyok vele egyedül. 
Még csak 11 óra volt, és el nem bírtam képzelni hogy bírom ki 17 ig...
Azért kibírtam.
Sokat  lendített a dolgon, hogy 12.00-14.30 alszanak, és uzsonna után irány az udvar.
A munkaidő leteltével egy másik dimenzióba kerültem, mondjuk úgy visszatért az életkedvem. :)
Még bevásárolni és főzni is jól esett, aztán egy kellemes olvasós zenehallgatós teázós estével zártam a napot.
Az csak kicsit árnyékolja be  a hangulatom
, hogy holnap sem lesz nagyobb kedvem bemenni. :)
Nem vagyok én ehhez hozzászokva, a nagyokhoz öröm volt bemenni, és inkább feltöltöttek. A mostaniak meg valahogy leszívnak.

Tuti pszichés alapon...

Ma gyönyörű idő volt, kár hogy csak mint a börtönviseltek a lakásból csodáltam vágyakozva. 
Sebaj!!!! Holnap mehetek dolgozni. Blöáááá! 
Mint talán már írtam ezeket s mostani kicsiket, nem érzem magamhoz közel. 
Nyilván a korábbiakkal a boldog négy évünket nem könnyű űberelni, de hogy 24 gyerekből egyik iránt se érezzek egy minimális szimpátiát se, az hmmmm..... gáz. Ilyen még sosem volt. 
Először is nem mondanám magam gyógyultnak, olyan érzés mintha az egész légzőszervezem valami nyúlós ragacsos massza borítaná be, amit sehogy sem tudok felköhögnni, meg kifújni sem. 
Időnként, -mondjuk mint délelőtt amikor a lánykámmal beszélgettem a szombati Király utcai robbantás híreiről- egyszer csak nem kapok levegőt ettől a trutyitól, és olyan módon rám tör a köhögés, mint egy tüdőbetegre. Fasza. 
Még faszább lesz ha ezt benn a gyerekek között adom elő.

Tegnap este óta pedig, mióta úgy tudatosult bennem hogy szerdán meló, mintha nem hogy javulnának, hanem súlyosbodnának a tüneteim. Tuti pszichés alapon.

Hja és simán ...elhúznék valami világkörüli útra...most!

Ezen felröhögtem! :)


...így!

Úgy látszik az alvással töltött idő rövidsége nem befolyásolja az ébredést kedvezőtlenül, abban az esetben ha azzal a tudattal fekszem le, hogy másnap nem kell dolgozni mennem.  
Ahhoz képest ugyanis, hogy hajnali 3.20 g zenét hallgattam már 7.05 kor  olyan éber voltam mintha legalább tíz órát aludtam volna, pedig akárhogy számolom, még négyet sem.
Reggeli gyógytea stb rutin után vissza az ágyba.
Egyrészt mert a megszokott számomra kellemes meleg helyett dermesztő hideg van a lakásban, másrészt meg jól esik visszabújni.  
Manó örülhet, én meg utálom. Amikor nyáron legtöbben szendvednek a hőségtől, én imádom és már akkor arra gondolok, hogy fog ez hiányozni télen. 
Őszi születésű vagyok, de ki nem állhatom, ha beköszönt ez az elmúlás lehelletű évszak.
Na jó, azt  a szép levélszínesítő, ragyogó napsütéses őszi időt szeretem, vagy inkább szeretném mert az az én megítélésem szerint túlságosan ritka. 
Na akkor ágyba vissza és zene hallgat. 
Na mit ad be nekem a Deezer? By Alex: Ősz
Fasza! :)
Erről jut eszembe hogy szinte minden hangulatomhoz társul egy zene. Mint ahogy minden általam olvasott könyvhöz is, és minden  jelentősebb kapcsolatomhoz is. 
Ettől meg egyből továbbpörgetem hogy "n" hez szétválaszthatatlanul Péterfy Boriék, vagy Amorf Ördögök. 
Hmm "n"... na miért ne ő jönne elő elsőként? Talán mert az utolsó volt, és amikor elküldtem nem szerettem  kevésbé, sőt, (csak ez nem mindig elég ám) mint amikor megismertem, és rohadt nehéz döntés volt, - már akkor tudtam hogy el fog jönni és hogy pont azt fogom érezni, amikor vége lesz, amit éreztem is,- és hogy talán ő volt az utolsó akivel képes voltam megosztani az ágyam, alvásra is. Amit azóta sem gondolok másképp.
Meg hogy a "szerelem" szó hallatán mindig ő fog megjelenni a lelki szemeim előtt.
Erről egy másik zene átvezet a "A" hoz aki meg  a szex szó hallatán fog beugrani. 
Hogy ez mennyire fontos? Az tök mindegy! Egyszerűen csak így van és kész! :)

És akkor...!

Ha már itthon vagyok betegen, hogy ne kelljen folyton a nyomorult állapotommal szembesülnöm,- hogy egy sima levegővételnél is majd beszakad a hátam, a szünni nem akaró köhögéstől pedig már az egész légcsővem olyan mintha savat ittam volna, - szóval elkezdtem takarítani a szobámban. 
Portalanítottam , szépen kicséréltem az ágyneműt, porszívóztam, felmostam a laminált padlót. 
Minden csillog villog, illatos. Este békésen fekszem a tiszta ropogós ágyneműmben, végre tíz összefüggő perce nem köhögtem egyet sem, nézem coolon az Exférj újratöltve-t.
És akkor...., mintha valami a karomba marna a párnából amin könyökölök, és utána vagy közvetlen akkor már nem tudom, valami irdatlan, semmihez sem hasonlítható olajos, átható bűzt érzek. Na de mi ez??? Annyira lesokkolt az a szag néhány másodpercre hogy komolyan azt se tudtam mihez kezdjek. Aztán megláttam hogy kimászik a karom alól egy rohadt poloska. 
Azonnal ismételhettem meg az ágyneműcserét, a párnával együtt. 
Életem első poloskaszagélménye, és őszintén remélem az utolsó, ....brrrrr, kitörölhetetlen emléket hagyott.

Komoly vagy laza?

A betegállományom második napján, mikor reggelre a kitartó köhögés mellé masszív hátfájás is társult, magvas gondolatok jutottak eszembe. 

Amikor felmerül: "Milyen kapcsolatot keresel? Komolyat vagy lazát?"
Lehet hogy csak én vagyok ezzel, így lehet hogy más is, de ez a kérdés belőlem mindig azt az újabb kérdést veti fel:

Hogy értsem azt hogy „komoly”?!

A hozzá társított viselkedés tekintetében?

A kizárólag szexre korlátozódó viszonyt, illetve az egy éjszakás kalandot, is lehet komolyan a másik emberhez maximális tisztelettel és korrekt módon hozzáállva bonyolítani.
Ezzel szemben egy hosszabb távú párkapcsolatot is lehet, inkorrekt, link módon folytatni.


Vagy a kapcsolat intervalluma , netán tartalma alapján közelítsem meg?

Ha heti 3 vagy annál többet találkozunk, vagy netán együtt élünk, akkor az komoly?
Ha nem élünk együtt és heti 3-nál kevesebbszer találkozunk , esetleg csak szexelünk egy-egy kellemeset rapszodikus időközönként , akkor az laza?

„Én laza kapcsolatot keresek kötöttségek nélkül, benne lennél? Heti egy két alkalommal tali, kinek hogy van ideje, de nem mindig csak szex ,” -írta nekem egy magát nem függetlennek valló férfi.

A kijelentéssel önmagában nincs gond.
Van akinek csak ilyen módon fér bele az életébe egy másik ember. Mert elfoglalt. Olyan a munkája, hogy se ideje, se kedve, hosszan ismerkedni, egy mélyebb kapcsolatot kialakítani, de jó lenne azért időnként valaki közelsége társasága, teste, és nem akar midig mást, de nem szeretne kötődni sem.
Miért ne találhatna hozzá partnert?

De ha kapcsolatban él?!
Számomra igen kevés indok van ami elfogadhatóvá teszi, a lazázást.
Én is hallottam olyan párokról, akik egyébként nagyon jól működtek együtt mint társak, csak egyikük valamiért aszexuálissá vált, akár betegség akár lelki okok miatt. Mivel csak a szex hiányzik a kapcsolatból a pár nem ment szét, csak a szexuálisan aktív fél diszkrét szexuális kapcsolatot tart fenn.

Na de ne mondja nekem senki, hogy minden kapcsolatban félre kefélő embernek ez az indoka!?

 

Eszembe nem jutna egy olyan férfivel bármilyen kapcsolatba lépni, aki annyira sem becsüli a párját, hogy ha unalmas, lapos, vagy egyéb okból nem jól működő a kapcsolatuk, az okokat feltárják, és megpróbálják együtt feldobni, megoldani.
Vagy ha ez nem megy, akkor kilépni a kapcsolatból.

Attól pedig, hogy valakinek az otthoni fészek-meleg gondoskodás, és a folyamatos újdonság, izgalom is kell, pláne titokban, nem ismerek álságosabb dolgot.
Annyira mindenki ismeri magát, hogy tudja alkalmas e kapcsolatra. Tud e társ lenni, és monogám kapcsolatban élni, vagy inkább a független, kalandozó típus, és akkor nem kötelezi el magát, nem házasodik.


Kétségtelen, ahány ember annyiféleképpen vélekedik az emberi és itt konkrétan a párkapcsolatokról.

Én, nem vagyok együtt élésre törekvő nő.
Nem vágyom arra sem, hogy valakivel sülve -főve együtt legyek, minden szabad percemet a partneremmel töltsem, le sem szakadva egymásról. 
Szeretek az ágyamban egyedül aludni kényelmesen, simán lemondok a reggeli szájszagról és arról is, hogy minden nap közelharcot vívjak a fürdőbe jutásért. 
Az is örömet okoz ha egyedül megyek el olyan programokra amire többen csak társaságban, vagy társsal járnak el.

De én is társas lény vagyok, szeretem az élményeim megosztani a párommal, és a szexre is igényem van.

Nincs bennem semmilyen görcsös, sürgető törekvés hogy összetartozzak valakivel.

Hiszen, nem azért szoktam valakivel együtt lenni , hogy összetartozzak vele, és elmondhassam van valakim, hanem mert szeretek a társaságában lenni, jól érzem magam vele és ez nagy eséllyel kölcsönös.
Az hogy ehhez nem kell összeköltözni, folyton együtt lenni és mindent együtt csinálni, az teljesen természetes számomra, és nem szeretem ha a kapcsolat rám telepszik megfolyt, igénylem a szabadságot, és a másiknak is megadom.
Akkor is tudok valakihez kötődni ha csak hetente 2-3 alkalommal találkozunk. Vagy csak a hétvégéket töltjük együtt.
( Azonban, ha valakivel olyan kapcsolatot tudunk kialakítani, hogy mindketten vágyunk az együttélésre, nem zárkóznék el előle.)

Egy nem együtt élős kapcsolatban is igénylem az őszinteséget, a bizalmat, hogy legyen rám idő, azt hogy ,én vagyok az egyetlen.
Nem gondolom hogy a laza kapcsolat égisze alatt, belefér az, hogy ha szeretném sem érem el az illetőt, jön megy , a saját igénye szerint, eltűnik szó nélkül, és esetleg párhuzamosan, rajtam kívül még más hölgyekkel is ugyanilyen laza kapcsolatban van.
Mert egy ilyen módon fellépő illetővel én semmilyen kapcsolatban nem lennék.

Beteg szabi

Csak az inhalálás segít valamit, annyira nem tudom felköhögni ami le van rakodva, a légcsövemben meg a hörgőimben. Már a hangszálaim is fájnak a folytonos erőlködő köhögéstől, mert az inger az persze megvan. 

Minden évben legalább kétszer visszatér ugyanez a probléma, főleg ha kiscsoportosaim vannak, azok aztán nem kímélnek takony, nyál, bőven kerül rám, és még közvetlen közelről az arcomba is köhögnek tüsszögnek.

Lehet persze pszichés okai is vannak.
A nagyok után akiket imádtam, már az első napoktól, és négy év alatt szinte összenőttünk velük, a mostaniakat nem is vártam, és valahogy még nem engedtem közel. Lehet hogy idő kell, de lehet ők soha nem is lesznek annyira kedvesek mint az előző csoport. Hiszen aki nem vallja be hogy vannak a szívének különösen, és kevésbé kedves csoprtok is az nem mond igazat. Nekem eddig három kiemelkedően kedves gyerekcsoportom volt három külöbőző munkahelyen.
Van ilyen.

Valahogy minden egyes új csoportkezdésnél egyre nehezebb a helyzet.
Szó szerint neveletlenek, korukhoz képest is önnállótlanok, hatalmasra duzzadt akarattal.
Hisztisek, mindenre az a válasz hogy- nem, nem akarom, - egyre nehezebb velük együttműködni, és egyre nagyobb türelemre van szükség hozzájuk. Nem kevésbé a szüleikhez, akik legalább annyi nevelésre szorulnának sok esetben mint a csemetéik. 
Tisztelet a kivételnek, de legtöbb szülő szolgája a gyerekének, az van otthon amit a gyerek akar, és aztán itt a közösségi szabályokkal, napirenddel szembesülve, jön a hiszti.
Szóval fárasztó és nem kicsit lehangoló ez a nevelési év kezdet, lehet ez is közre játszik a mostani betegségben. 

Na de semmi sem tart örökké, őket is meg fogom szeretni,- legalább is szokni-, egymáshoz fogunk szelídülni, és akkor három év múlva velük is együtt sírunk ballagáskor. 
Addig meg belefér egykét léguti nyavaja.


Születésnap...

Az első születésnapom nélküle. 
Mindig ő köszöntött fel elsőnek. 
Tavaly is még szegénykém, amikor már annyira feledékeny volt a betegsége miatt, egy nappal korábban hívott fel, mert félt hogy aznap nem fog emlékezni. 
De emlékezett. 
Hiányzol anya!

A facebookon töröltem már tavaly a születésnapom láthatóságát. 
Nem akarom hogy olyan "ismerősök" akik soha két szót nem váltanak velem, lelkesen köszöntsenek, csak mert jelzi, a rendszer hogy épp nekem van a szülinapom. 
Nincs kedvem ugyanilyen állelkesen köszöngetni.

Így most tényleg azok köszöntöttek akiktől ez nekem számít. 
Apa, keresztanya, öcsém, és természetesen a lánykám, (és a párja), aki nagyon finom vacsorát ( saját maga készítette svéd húsgolyót, nem készen vette), és isteni finom gesztenyetortát rittyentett nekem, még este a munkája után.   
Ez mindent megér,  annyira jó érzés, hogy ilyen kis gondos figyelmes, szeretetteljes, és ha valamire büszke lehetek ebben az életben, akkor az ő. :)
( Igaz volt egy korábbi bejegyzésem: 
http://amyyyee.blogger.hu/2016/02/12/pofonok
amikor azt hittem valami megtört a kapcsolatunkban, egy feszült időszakban kirobbant veszekedés után, de szerencsére az, ahogy jött úgy múlt el. )

Na és ismét hörgő hurutom van, ami olyan mintha valami zselé lenne a tüdömben a köhögés több mint kellemetlen hangom sem sok van, kb mint Amanda Lear, csak sokkal rekedtebb kiadásban.

Most találgathatok, hogy a szombati fergeteges táncos karaokepartyról izzadtan cigizni kiszaladgálásnak, vagy a csoportomba masszív zöld takonnyal, és mélyrőljövő köhögéssel bejáró, és engem összenyálazó, rámtüsszögő, 3 éveseknek köszönhetem-e?!
A lényeg az hogy a helyzet nem hogy javul romlik hétfő óta, úgyhogy holnap már dolgozni sem megyek. 
Annál is inkább mivel lassan levegőt sem kapok. 

Most egy inhalálás talán segíteni fog hogy legalább aludni tudjak. 
Holnap meg írány a körzeti orvos. Kinéz egy jó 3 órás várakozás a rendelőben juppyyyy.

In memorian

Elment.
Lassan két hete végleg.
Nem tudok és nem is szeretek róla beszélni.
Bennem ragadnak a szavak.
Meg nem is ide való.
Csak azért írom mégis, mert korábban sokat írtam róla, itt is.

http://amyyyee.blogger.hu/2015/10/25/anya
http://amyyyee.blogger.hu/2016/02/15/valentin-nap

Elbúcsúztattuk.
Szűk családi körben.
Csak azok, akik életében is. Igazán.

Ragyogó...

...a hangulatom, szó szerint.
Rajtam maradt, annak az összemosolygásnak a huncut hangulata, amit munkába jövet a buszon kaptam egy sráctól.
Olyan természetes, olyan ritka, olyan üdítő volt, hogy azóta is fülig ér a szám. :-)

Minden jó, ha jó...

Tegnap egész nap nem ittam kávét, -csak egy virtuálisat kaptam, ami viszont nagyon jól nézett ki!-ez rá is nyomta a bélyegét az egész napomra.
Ma rögtön kettővel indítottam csak a biztonság kedvéért, és lassan bemegyek a munkahelyemre feltöltődni.
A gyerekek igazi energiabombák, és köztük az ember nem lefárad hanem kap. :)
Vegyük azt, ahogy megélik a dolgokat.
Tegnap utasításra ki kellett vonulnunk, a "Hello Budapest 2024! Fesztivál" Erzsébet téri rendezvényére.
Ami felnőtt szemel szervezés tekintetében nem épp gyerekbarátra sikeredett.
Igaz külön busszal vittek minket oda, de túl sok volt a várakozás, a Bmx bemutatóig,-szerencse hogy a közeli játszótéren kitölthettük,- aztán mire igazán elkezdődött volna a program jött értünk a busz, hogy visszavigyen, így körülbelül 8 percet láttak belőle. Mi felnőttek ezért kicsit dühösek és csalódottak voltunk.
Amikor megkérdeztem őket, hogy milyen volt hogy tetszett, "O" azt mondta: "A játszótér szuper, a biciklis srácok meg nagyon ügyesek voltak! "
Ennyi! :)

Csak úgy

Mostanában nem sok kedvem van beszélgetni.
Annyit beszélek, beszéltem, néha félre értve, hogy most, hallgatnék együtt valakivel csak úgy.

Újabb tapasztalat

Volt a Péterfy Bori & Love Band 9. szülinapi koncert az Akvárium Klubban. Tegnap.
Jó volt.
Boriék mindig jók,- nekem legalábbis minden koncertjük, amin részt vettem tetszett-, a hangját egyenesen imádom!
A tapasztalat része pedig az, hogy koncert ide vagy oda, én nem kedvelem a tömegnek azt a következményét, hogy ha beállok a sűrűjébe, akkor nem hogy minimális mozgásterem sincs, de azt is el kell szenvednem hogy:
-belebüfögnek a számba, egy jó kis kolbász, sör szagút,
- rátipornak az összes létező lábujjamra előretörtetés közben,
- ugyanezen okból történő igyekvés során leöntenek sörrel,
- majd nem tudom olyan kicsire összehúzni magam, hogy valaki a gyomorszájamba, vagy a mellembe ne vágjon egy jókorát " tombolás" közben.
Na miután az első három szám alatt ez mind megtörtént, levontam a tanulságot, és igen gyors iramban hátratávoztam a bárpult elé, ahol helyem is lett, nyugodtan táncolhattam, a korábban leírt kellemetlenségtől teljes mértékben mentesültem, és végre élveztem a koncertet is. :)

Tapasztalat

Nem szoktam ráírni férfiakra, társkeresőn.
De most gondoltam megnézem mi történik, ha én jelzem hogy tetszik az illető, és ismerkednék vele.
Két úriemberre írtam rá, mindkettő vonzó, és szimpatikus volt a képei, és az adatlapján írottak, alapján.
Mindkettő reagált.
Azonban az első esetében meglepődtem, nem kicsit, hiszen a bemutatkozójában az áll, társat keres- egy életre", ehhez képest, azonnal a szexuális szokásaim és igényeim felől érdeklődött, majd a válaszom alapján prűdnek talált, és elköszönt. :)
Naháááááát! :)